Most nagyon fáradt vagyok, úgyhogy azt hiszem ez amolyan címszavakba szedett dokumentáció lesz. Pedig az állam is leesett ma, s köbö órákig ott is maradt! :)
Köllött nekem tegnap itt ülni sokáig... Napközben nem volt különösebb bajom, de most lefordulok a székről, úgyhogy csak gyorsan.- Időben értünk oda, de Emmának vérvételre kellett mennie, úgyhogy nem reggelizhetett. Az összeröffenésen megkapta mindenki a szokásos utasítást, hogy ki hol kezdi a napot.
- Kartorna. Emma kapott reggelizni néhány percet, de aztán csatlakoznia kellett a csoporthoz, ahol annak rendje s módja szerint kalimpáltunk is becsülettel.
- Ezután jött a szokásos reggeli kávénk, illetve dehogy jött! Nekünk kellett elmenni érte! Aztán csoportos torna, a sokaságra való tekintettel szintén némi összeakadásokkal.
- Hiába lett vége, nekem maradnom kellett a szőnyegen (ahová megjegyzem, ismét egyes-egyedül küzdöttem le magam!:), mert egyéni tekergetés következett Zsuzsival. Megdícsért, hogy nagyon-nagyon stramm vagyok! (Höhö... asszem átvertem...:)
- Bence elkapott a folyosón, és már mehettem is a masszírozásra. Hiába akartam levenni a cipőm, sajna ma nem kaptam célirányos gyurmázást a lábujjaimra, mert én hülye, bevallottam, hogy még nagyon is kitart a tegnap előtti:), így "csak" a szokásos: csípő és hátmasszázs jutott, megtámogatva kicsinke deréktáji csodakrémes masszírral.
- A TENS 30 nyugalmas perce következett, amit ma kivételesen nem Dóri prezentált, henem Rita.
- Majd a ritex pakolást is megkaptam, amivel újabb 30 percet ücsöröghettem a közös helyiségben.*
Ekkor már vége is volt a napnak, csak ebédelni mentünk még. Ahogy az ebédlő felé tartottunk, megláttunk egy kerekesszékes férfit, akivel ott volt a kutyája is. Emma azonnal odament hozzá, mert meg akarta kérdezni, hogy hol lehetne a kutyát ilyen speciálisan kiképezni. Megkaptuk a kért infót, de én vagy rosszul emléxem (ami valószínű) vagy nem tudom, de most nem találom. (Majd remélem, ő kisegít!:) Később, mikor kávéztunk, odajöttek hozzánk, és némi "bemutatót" is láthattunk abból, amire képes egy ilyen kutya.
Ditte áldásos munkája nyomán, a második kommentből íme: Kutyával az Emberért Alapítvány
Hasznot mindenképpen abban tud hajtani, hogy mondjuk felveszi a leesett dolgokat, ezt-azt odahoz, finoman tart a szájában mindent (például a szemüveget is felvette biztonsággal a földről), az pedig különösen figyelemreméltó volt, hogy a láthatóan imádott labdája előkerülése után is -bár egyik szeme folyamatosan a hőn szeretett, kék alkalmatosságon volt-, de bármeddig hajlandó volt szót fogadni a gazdájának. Ajtókat tud kinyitni, és mindenképpen jelez, ha valami nincs rendben a rokival, akinek a társa lesz.
Komolyan ... borzalom, de az jutott eszembe, hogy üdvözítő volt látni a férfit és a kutyáját ebben az összhangban. (Ebből az "üdvözítö" a borzalom nekem, csak nem találok most jobb szót.)
* Amiért az állam leesett: ültem ritex pakolással a derekam körül, mellettem Emma, aki egyik kezelésről éppen jött a másikra (ma az utolsóra) még éppen nem indult, és bambultunk, beszélgettünk. Egyszercsak a tegnap említett snájdig fiatalember, Laci, állt elibénk és azt a kérdést intézte kettőnkhöz: "Mikor mentek vízbe?" Gyanútlanul válaszoltuk, hogy talán holnap. Errre azt felelte: "Talán tegnap beszéltünk róla, hogy sokkal jobb a pezsgőfürdő!"
S ezalatt egy mozdulattal az addig hátul tartott kezét előre vette, s letett az asztalra elénk egy üveg pezsgőt.
Mondanom kell, hogy hirtelen köpni nyelni nem tudtunk? (Hogy ilyen szép nőiesen fejezzem ki magam...)
Hebegve habogva megköszöntük, és megígértük, hogy fog ő még csuklani, mikor az egészségére koccintunk a pezsgőjével!
Mivel érdemeljük ki az ilyesmit? Illetve Emma esetében értem, persze, de én aztán mivel?
Huh... ez nagyon jó érzés, komolyan!
