A szerencse egy önmagában nem is létező fogalom, csak akkor nyer értelmet, ha valamit valamivel szembeállítunk... és még akkor sem biztos, hogy az értelem, az valóban értelemnek nevezhető. *

Alig két hónapja töltöttem 4 napot Igalban, s az alatt az idő alatt érlelődött meg az elhatározás a fejemben –ott, ahol az agyamnak kellene lennie-, hogy lejegyzem a padomon amit a pps jelent. Nem, nem azt amit még én is meg tudtam érteni itt a számítógépem előtt (v mögött??) töltött idő alatt, vagyis nem ezt a diavetítős pc-okosság akármit, hanem egy ennél sokkal de sokkal fontosabb, emberek életét befolyásoló, azt egészen más irányba, minőségbe kényszerítő tünet együttest, a Post Polyo Syndrome-t.
Aminek a létezéséről sem tudtam, egészen addig a négy, nyugiban, érdekes beszélgetésekkel, és fontos tapasztalásokkal töltött igali nap előtt.
Hiszen azt, hogy valaha volt olyan, hogy gyermekbénulás, sőt, járványos gyermekbénulás, azt tudtam, de mint valami rég kihalt, elmúlt életformára, így gondoltam rá.



És ez engem minősít.
Ezért most –pontosabban azóta- elnézést kérek, annál is inkább, hogy mint kiderült, van polyo-s jó ismerősöm nem is egy, csak én nem tudtam, hogy ez az oka annak, hogy ők bottal járnak, vagy éppen kerekesszékben élnek. S lám, amit mindig is mondok: a rokiság, s egyre inkább gondolom, legyen az bármely formája is a rokiságnak, csak kellő humorral vészelhető át, hiszen ez a párhuzam, nemcsak nekem ugrott be erről.  

Nemrég, november elején volt a Heine-Medinesek Magyarországi találkozója Hévízen és Balatonmáriafürdőn, erről Juli, egy agilis, mindig fényképezőgéppel a nyakában közlekedő szintén polyos ismerősöm írt.

Tamás, akitől jócskán szemezgetek a témában –és aki nem átallott odakerekezni mellém vagy három éve az OORI-ban, hogy „Te vagy Talema?”- a betegséglexikonból vett részletekkel írja le a polyot:

  "A poliovírus-fertőzések túlnyomó többségükben tünetmentesek maradnak. A megbetegedéssel járó fertőzések igen nagy része egészen enyhe, ún. abortív formában zajlik le 1-3 nap alatt, enyhe bél- vagy légúti huruttal, fejfájással.

Amennyiben a bevezető szakasz után a klinikai tünetek nem szűnnek meg, 2-3 napos láztalan intervallum után kifejlődik a bénulást megelőző (preparalitikus) szak az agyhártya érintettségét mutató tünetekkel (láz, fejfájás, hányás, gerincfájdalmak, aluszékonyság vagy nyugtalanság).

Ha a betegség továbbfejlődik, megjelennek a bénulások (paralitikus szakasz). Rendszerint erős izzadás, izomgyengeség és izomfájdalmak vezetik a bénulásos szakot, de előfordulhat, hogy a rövid bevezető szakasz után hirtelen kifejlődő bénulás az első észlelt tünete a betegségnek. A bénulás petyhüdt típusú, rendszerint aszimmetrikus.

A bénulások leggyakrabban az alsó végtagok törzshöz közelebbi izmait érintik, de egyetlen izomcsoportra is lokalizálódhatnak. Néhány napig előrehaladhat a folyamat, ennek során a légzőizmok is érintettek lehetnek. A vírus által megtámadott idegsejtek által beidegzett izomrostok bénulása ugyan maradandó, a betegség lezajlása után a bénulások sokszor mégis javulhatnak; ennek magyarázata az, hogy a gyulladás idején nyomás alá került, ám élő idegsejtek a gyulladás elmúltával visszanyerik működésüket. Amennyiben egy izomcsoportot ellátó valamennyi idegsejt elpusztult, a bénulás maradandó. Az érintett izomcsoport fokozatosan elsorvad."

S ezután, a végén lévő két mondattal összegzi az Ő 0 óra, 0 perc-ét.

* Én 31 voltam, mikor -színpadias fordulattal élve- az életem véget ért. A szerencse itt nem játszik. Ki tudja, hogy melyik a jobb? Jobb-e egyáltalán? Ez a besorolás egyáltalán szerepelhet egy mondatban ezekkel a történésekkel?
Nem. Más minőség. Át kell kalibrálni minden mércét, s ha ez megvan, már lehet –sőt kell, mert csak úgy megy- fanyar humorral megélni a megmaradtat. S ki lenne más a legalkalmasabb eszköze a karcos humornak, mint Woody Allen? Hiszen „Foglalkoztat a jövőm, mivel a hátralevő napjaimat ott szeretném eltölteni...”
Innen egy részlet:
„A korábbi megközelítés szerint a gyermekbénulásos esetek három szakaszra oszthatók:

1.    1. Az akut szakasz, itt történik a vírus fertőzés majd a fertőzöttek egy részénél eszkalálódnak a tünetek, kialakulnak a – jellemzően a végtagokat érintő – bénulások.

2.    2. A felépülés szakasza, az akut szakasz tünetei (magas láz, erős fej és izomfájdalmak) elmúlnak. Megkezdődik az éveken át tartó rehabilitáció, a bénult vagy gyengült izmok fejlesztése.

3.    3. A krónikus szakasz. Együttélés a kialakult és stabilizálódott fogyatékossággal.

Esetemben az első két szakasz fel- és átölelte a boldog, felhőtlen gyermek- és kamaszkoromat, míg a harmadik szakasz bearanyozza a felnőttkoromat…

 És itt véget is érhetne ez a bejegyzés, de az USA-ban 1980-ban felfigyeltek a polio késői progressziójára, melyet a legelfogadhatóbb feltételezések szerint a mozgató idegsejtek túlterhelése és ezek idő előtti elhasználódása okozhat. 

A tünetek változatosak (zárójelben a saját észrevételeim): fáradtságérzet (hát igen…), szellemi készenlét hiánya (érzem…), izom és ízületi fájdalmak (szerencsére nem…), gyengülés (aha…), légzési nehézségek (szerencsére nem…), hideg intolerancia (határozottan igen…), pszichés problémák (mindenképpen, talán…).

 Nos, ezt az újonnan megfogalmazott negyedik szakaszt nevezik Post-Polio Syndrome-nak, rövidítve PPS-nek.

 Szóval a játék még nem ért véget, mert bónuszként még nyomnak egy kis habot a szikkadt tortámra. Szó sincs arany alkonyról, indián nyárról, meg szép öregkorról, küzdeni kell a megmaradt képeségeimmel a megmaradt képességeimért, életfogytiglan…”

Vagyis ez a pps, mely a népesség egyre fogyó létszámú csoportjának nem elsősorban a diavetítős pc-okosságot juttatja észbe, hanem egy konok, el nem múló figyelmeztetést.
Egy figyelmeztetést, mely leginkább arról szól, hogy a polyo által elpusztított idegsejtek milliói mellett, vannak életben maradtak, s azóta is dolgozók, amik folyamatos kemény munkával tartják magukat továbbra is használhatóként.
Nagyon, nagyon profán hasonlattal azt kell mondanom, olyan ez, mint az én lábam. Mikor fáj, mikor úgy érzem, leginkább csak csendben szűkölnék egy sarokban –összegömbölyödni nem tudok, de eltűnnék a világból, valami érzésmentes helyre-, akkor is tudom, hogy azért érezhetem ezt, és azért lehet rajta sokszor csúnya seb és azért fázik sokkal. de sokkal jobban, mint a többi alkatrészem, mert VAN lábam. Olyan, amilyen, szép, okos, erős… hiszen elsősorban VAN.

Köszönöm Tamás, hogy idetehettem ezeket és, hogy nem mész falnak az okoskodásomtól!

Már csak egyetlen megjegyzés:
Tamás fontos jellegzetessége például a rácpontyhoz való viszony-ából ismerhető meg a leginkább.

Ugye mennyire viszonylagos minden?