Mármint, az első az többes számban, utóbbi meg csak rám értendő.

Szerdán útnak eredtem és meg sem álltam a Népligetig, illetve egy félórácskát mégiscsak álltam valahol a nullás körgyűrű előtt a 6-oson, mert valami gixer volt ott, s az arra igyekvő sok-sok kocsi, marhára nem jutott fel rá, s így minket, a nem is arra szándékozni haladókat is feltartottak. Sütött a nap, így kényelmesen elhelyezkedtem és aludtam egyet a buszon. Kifejezetten jót tett a nappali kórházban használatra kárhoztatott amúgy tespedő izom-kezdeményeimnek.
Telefonon beszéltük meg, hogy mikor leszállok, ott fog várni egy levelezőtárs, akivel még személyesen soha nem találkoztunk, de jópár e-mail-t váltottunk már, s vesztére megígérte, hogy kivisz engem Csepelre, ahol is tartjuk alakuló ülésünket.
Leszálltam a buszról, s ott várt egy ismerős arcú fiatalember. Hát agyam nem is létező tekervényeit percek hosszú sora alatt tudtam csak rávenni, hogy ez nem az, amire számítottam, őt még köze sincs az eredeti forgató könyvhöz... de sebaj, szerencsére kedves ifjú is tudja, hogy a néni milyen, úgyhogy meg sem lepődött. András jött, kezet ráztunk s mentünk az autó felé, ahol is egy másik sérültet sajna, hátra zavartam az autóban, s miután ezt a közjátékot leharcoltuk indultunk is Csepelre.
Persze mi értünk oda utolsónak, jóval a meghírdetett kezdés ideje után, hála és köszönet a körgyűrű spórolós kivitelezőinek.
Tekintve a késést, azonnal neki is láttunk a dolognak. Mindenki kapott egy-egy példányt az alapszabály tervezetből s egy cd-t az eddigi dolgainkról, hiszen nem most ismerkedünk össze, csak most leszünk "hivatalosak". Következő lépés az lett volna, hogy elfogadjuk az alapszabályt.
Na, én kekec. Azt mondtam, hogy bocsika, de én nem fogadok el egy, a kezembe nyomott papírt, soso látatlanban, akkor sem, ha annak az elektronikus változata már ismert előttem, mert én egy dög vagyok. Ezért jöttünk, lehet engem utálni, de legalább nagy vonalakban szaladjunk át ezen a néhány (9) oldalon, mielőtt kvázi kötelező érvényűként elfogadjuk azt. (Azért csak mintha, hiszen megváltoztatható, de amíg nem látom a most fix formát, nincs is mit megváltoztatnom. Szóval, kekec vagyok, na.)
Lehet azért, mert csúnyán néztem (megjegyzem, ilyen fejjel nem is igen lehet másképp.. höhö), vagy mert felmerült másban is eme igény, csak nem olyan kekec, mint én, hogy ki is mondja, netán annyi volt a dologban, hogy minimum 10 fő kell az alapításhoz, s épp ennyien voltunk, így tán amolyan szabotázs akciót véltek ebben, de ez nem is számít, a lényeg, hogy András felolvasta az összes pontot, s mindet meg is vitattuk, s így, cagy 8-10 helyen beszúrtunk, töröltünk, hozzáfűztünk ezt-azt. Tényleg nem volt sok idő, és -nekem legalábbis- ennyit simán megért, ha már ezért gyűltünk össze.
Utána a tagdíj. Elnökünk abszolút pénz nélkül akarta ezt intézni, én ismét kekec voltam (mert az VAGYOK, ugye), és megjegyeztem, hogy ha valóban akarunk valamit csinálni, akkor azt úgy kell tennünk, hogy minden hivatalosan lefedhető legyen, tehát az egyesületnél még egy gyufaszál sem lehet csak úgy, a semmiből, mert ez támadási felületet jelent, és ilyet önként ne adjunk már a potenciális ellenfeleink kezébe. Vagyis tagdíj kell, pályáznunk kell, támogatókat szereznünk kell satöbbi... Rendben, elfogadták ezt is. A mértékéről döntünk később, most csak körülbelül határoztuk ezt meg.
Ez megvolt, s jött a vezetőség megválasztása. Egy elnök, egy elnök-helyettes és egy elnökségi tag.
Elnök már megvolt, hiszen aki életrehívta a kezdeményezést, akinek a fejéből kipattant ez a dolog, és aki ezt eddig szívvel-lélekkel vitte, nem kérdés, hogy innentől akkor hivatalosan az elnöki státusz birtokosa is. Elnök-helyettes, aki folyamatosan segíti az ügyet, sőt, még a házát is az egyesület rendelkezésére bocsátja, a gyűlések, adminisztráció és a későbbi rendezvényeink lebonyolítására. Aztán kell még egy elnökségi tag, kinek a feladatai pontosan meghatározottak s az alapszabályban lefektetettek. Én csak néztem, mint Rozi a moziban, s vártam, hogy kire is lehet/kell szavazni. Erre András kiböki, hogy "Ahogy már leleveleztük, Talema legyen az elnökségi tagunk!", erre a többiek bólogatnak, s emelik a kezüket szavazásra.
Mondtam már, hogy nincs agyam? (Lehet, hogy ez az a helyzet, amikor nem kéne ezt fennen hirdetnem... alighanem) Én ezt elfelejtettem. Valóban volt szó ilyesmiről, de én ezt átugrottam, mert nem tartottam fontosnak a megalakulásunkkal szemben. Ez csak egy dolog. Na, mindegy.
Szóval, ezen is túl voltunk, még beszélgettünk kicsit, ettünk a remek sütikből majd mivel már elég késő volt -nekem mindenképpen, hisz még haza kellett utaznom, nagy-nagy fővárosunkból ide, a poros vidékre, ugye- így indultunk.
A kocsiban megkérdeztem Andrást.. -höhö... megkérdeztem, hogy megkérdezhetem-e amit meg akarok kérdezni és ő meg azt mondta, hogy megkérdezhetem... vagyis érti ezt a zakkant nyelvet, amivel én bírok...-, hogy miért engem javasolt elnökségi tagnak. Azt mondta, hogy a levelezésből kiderült, hogy köbö milyen vagyok és az egyesület vezetésébe mindenképpen kell egy realista, jól kommunikálni képes, okos ember, és ez vagyok én. Hö.
Na hiszen!
Ez a MÖÖÉÉF, melynek honlapja földrajzi távolságok és egyéb szervezési renyheség okán igen rég frissült, de ígéretünk van rá, hogy nem így lesz ez a jövőben.

Este 7-re értem haza s miután majdnem egész nap egy széken ültem egyhelyben s kötözködtem, hát nem voltam nagyon kisimult, sem idegeimet sem egyéb részeimet tekintve.

Úgyhogy reggel -csütörtökön reggel- igen zokon vettem az ébresztőt, de nem volt mit tenni, mennem kellett, különösen mert a Lymphoedema szakrendelésen volt jelenésem elsőként.
Okos, ügyes vagyok, úgyhogy minden botorkálás, fölösleges kérdezősködés nélkül odataláltam a rendelőhöz, határozottan be is kopogtam és lám, jó helyen is jártam.
De. Takáts László főorvosnak elmondtam, hogy mi a helyzet, megnézte, megtapogatta a lábam és közölte, hogy "Hát, igen. Ez nyirokváladék, kap rá egy kezelést és minden rendben lesz."
Nem én lennék, ha nem én lennék, úgyhogy rákérdeztem, hogy mit szól ehhez a kezeléshez az én szana törött, és össze nem illesztett szárkapocscsontom, nomeg a soktenyérnyi átültetett bőr, de megnyugtatott, hogy ezeket nem bántják majd. Viszont a kezelés 2-3 hétig tart (aatól függ hogy reagál a lábam a kezelésre), s a menetrendje a következő: bemegyek, rátesznek valami kütyüt a lábamra (combig, mert a jobb lábamon a combomban is felgyülemlett nyirokváladák van, remek, jó ilyet hallani, bakker), mely két-két és fél órán át gyömöszköli az adott végtagot és kergeti vissza a  medence felé a nem odavaló cuccot, majd lehet hazamennis, s másnap újra jelenés. Hát, izé. Nekem ez nem begyere, mert így egész nap a büfében kéne ücsörögnöm, mire haza tudnak szállítani, de sebaj, erre is van megoldás! Befekszem és péntekenként megyek haza. Ez jó, gyerekeim úgyis kollégisták, már a kétharmada a pulyáimnak, ugye, vagyis csak hétvégén vannak otthon.
De hely az momentán nincs, így szerdánként kell telefonálgatnom a főorvosnak, hogy mikor mehetek.
Ha megcsinálják ezt a tasziga-kezelést a lábamon, akkor egy évre körülbelül le lesz a gond erről a problémáról. Ez jó, ugye? Nem lesz cölöp-elefánt-lábam! De jó!

Aztán leszólítottam egy betegszállítót az intézetben, hogy vigyen le a 6-os pavilonhoz, mert egyedül gyalog nem nagyon szeretnék én leevickélni odáig, mivel nincs korlát a lépcső mellett; mentős rendes volt, nagyon, azonnal mondta, hogy most éppen van 4-5 perc kávészünete, abba pont beleférek, természetesen levisz. Nagyszerű. Tényleg levitt még azon is segített, hogy valahogy kievickéljek a mentőből -mert nem volt az igazi, na, valahogy nem jöttem rá, hogy rengeteg kezem, lábam, mankóm hova kerüljön, hogy végül én kívül legyek az autón, de csak idő kérdése volt, látható, már nem ülök a kocsiban!

Ez is megvolt. Ügyes és okos roki vagyok. Mer valaki ellentmondani? Hö.