Ma is elkéstem, ez má-már szokássá válik, pedig most -az első nappal ellentétben- simán odataláltunk. Most a forgalom haladt tyúklépésben.
Mindenki éppen ma reggel vette a fejébe, hogy autóval megközelíti Budakeszit, így aztán kicsit többen igyekeztünk egyfelé, mint amennyi az út áteresztőképessége, mondhatni gyalogtempóban tudtunk csak menni, úgyhogy elkéstem.
Már javában ment a reggeli szeánsz, úgyhogy nem a saját helyemen ültem, mikor csatlakoztam a többiekhez, ráadásul nem hallottam, hogy mikor merre kellene majd mennem. Ez tulajdonképpen nem is olyan nagy baj, hiszen úgysem tudom észben tartani a menetrendet, mégis jobb, ha legalább fogalmam van a dolgokról, de sebaj...
Közös torna
Ülve zajlik ez a rítus, mindenki kis fehér, műanyag, támla nélküli puffon dolgozik, én egyedül kapok normális széket. Höhö... Ebben is van néhány olyan elem, amit nekem nem szabad úgy csinálnom, ahogy a többieknek, mert hol a csípőm, hol a térdem, hol a bokám akadályoz, de mindenre van megoldás. Én ne tudnám?!
TENS
Rita most a kezembe nyomta a kütyüt és azzal az utasítással, hogy aludjak egyet, elzavart a szobába. Mondanom sem kell, gondolom, engedelmeskedtem.
Ritex
Ezt idén még nem kaptam, kellemes meleg érzés a derekamon, egyfajta pakolástól. 30 percet kell fenn lennie, de most közben el kellette mennem boka tornára, így kicsit tovább volt fenn.
Boka torna
A földre terített szőnyegeken a lábaink, így ülünk körben. Még ebben is akad olyan, amit nem lehet az én lego tagjaimmal. Tök jó! Illetve röhej, de ez van.
Elektromos kezelés
A bal csípőmre. Csípked... höhö...
Aztán ebéd, de ezzel még nem volt vége a mai napnak, hiszen ma először mentem a nagy-nagy uszodába!
Víz
Tavaly már készen volt ez a medence, ahol most vagyunk, de még csak próbaüzemben működött, vagyis az akkori krónikám még az akvárium szabású (vagy asztalon pohár víz analógia szerint) medencéről szólt. Abban maximum hárman férftünk el, itt, a nagy medencében meg sokan. Most 12-en voltunk (ha jól számolok:).
Kb. 130 cm a vízmélység (ezt csak saccolom, bár biztos, hogy ki van írva valahová, de még nem találtam meg), ott álltunk eleinte a korlát mellett, szépen rendezett sorban, mint a libák, vagy mik. (Naná, itt is, bár itt sokkal kevesebb, de akad olyan, mit nekem nem lehet.) Kalimpáltunk, fordultunk, terpesztettünk... aztán höhö... már kapaszkodás nélkül... höhö... szaladni kellett a vízben! Ehhh... nekem... vicces. Mármint vicces maga a gondolat, ám tán inkább siralmasnak nevezhető a látvány, amit nyújtok ezen tevékenység közben, de "ugyan.mommá"!! Majd két oszlopba kellett állnunk, és sorverseny következett! Komolyan! Piros pöttyöslabdával, ahogy az oviban! És azt a fékevesztett vihogást, amit ott előadtunk!!! Pedig talán én -de nem is, egy valaki ifjabb nálam- vagyok a legfiatalabb, a legidősebb, pedig Mara, aki 62 éves, de mondom, mint a kiscsoportos óvodások, úgy viselkedtünk a vízben. Vicces, igenis az, na. :)
