A limfóma és a modell történetéről.
Hallottam róla már korábban is, akkor is azt gondoltam, mint amit ma reggel, mikor elcsíptem véletlenül egy riportot vele valamelyik adón.
Sarnyai Eszter.
Erős.
És amit csinált az mindenképpen igazi, mély tiszteletet érdemel.

Persze, lehet ezzel vitatkozni, mert hallom is az ilyen és hasonló mondatokat: "hát, modell! persze, ő megteheti!" vagy: "bezzeg a szomszédom rákját nem úgy kezelték, mert ő nem mutogatta a kopasz fejét képeken!" és a többi.
De álljunk meg egy pillanatra!
Sokfelől neki lehet futni ennek a dolognak. Az egyik a tajgetoszféle megközelítés, amit soxor említettem (s még fogok is), hogy ha nem látom, nem beszélek róla, akkor nincs is, legföljebb csak a szomszédom unokatestvérének feleségével történhet meg... velem biztosan nem; a másik a rosszindulatú megközelítés: ő tehet a betegségéről, de ha nem is, biztosan csak úgy csinál, mintha beteg lenne, a népszerűség miatt; vagy a még sokkal keserűbb, amolyan belenyugvó, feladó nézet: ő tehet róla, kijutott neki is, de őt bezzeg megmentették! persze, mert modell! bezzeg, nekem azt mondták, hogy későn fedezték fel a betegségem...

Nincs két egyforma út. Ahogy a fájdalom sem mérhető valamiféle általános mércén. És amennyit én tudok a limfómáról abban az az infó élen jár, hogy kezelhető, gyógyítható, de csak akkor, ha igen korán diagnosztizálják, illetve elkezdik a kezelést. Mert a limfóma, rejtőzködő betegség.

Van aki feladja és ha széthullani látja addig felépített életét, nem tudja elképzelni, hogy bármit is ki lehet hozni az új lehetőségekkel.
És van aki feladatként fogja fel az adódó -legyen az mégoly tragikus is- bajt.
Ő ilyen. Én balesetes túlélőt ismerek hasonlóképp erőset, de azt hiszem sokban hasonlít ez a két út, ha mégoly különbözőek is.
És olyat is ismerek, aki nem vállalta a harcot. Ő "csak" készült modellnek. Épp az első fotózása előtt érte a baleset. Másik utat választott.

Ezért. Nálam ezért vívta ki Sarnyai Eszter az állandó, tisztelettel övezett helyet a komódomban. Mert megmutatja, hogy onnan, ahol a modellek élnek, arról a szintről is lehet a napi túlélés szintjére kerülni, és lehet onnan is kikerülni TÚLÉLŐként. A kopasz képeivel pedig -mert ezt még talán elfogadja a fotelban ülő néző- lehet valamennyire tudatosítani, hogy nemcsak "a szomszédom unokatestvérének feleségével történhet meg..." , hanem bárkivel, s így, akár velem-veled-velünk is!