Ez az. És bárhogy nézem, sokkal inkább választanám a már-már elviselhetetlen fizikai fájdalmat, mint ezt. De nem én választok, illetve, most nem, itt nem... de hiába szépítem, magamnak csináltam.
Írtam korábban az elvesztésről. Ott "csak" a TÚLÉLÉS-tanáraimról beszéltem. A mai nap, és minden ehhez hasonló ünnep, születésnap, sokkal mélyebb, torokszorítóbb azoknál. És ezzel nem Niki emlékét sorolom hátrébb, pusztán arról van szó, hogy ezek a napok -január 27., február 28., március 28.- nem tanítanak. Pedig tanulnom kellene ezekből... is...Fáradt vagyok. Tudom, hogy bíznak bennem, tudom, hogy csak annyi a dolgom, mint mikor a gurulómankóval járni tanultam: nem kell több, mindig csak az éppen következő lépést megtenni... és átlátni a könnyeimen.
De könnyeken át a világ kicsit csalóka. Jobban bízom az emberekben (mint kéne), s elsősorban jobban bízom magamban. Pedig lehet, hogy magamban egyáltalán nem kéne.
Apu azt mondja, hogy naív vagyok. Nem tudom, de hogy buta vagyok, az biztos. És így nehéz. Nehezebb, mint bármi amivel eddig találkoztam, és bármi amit kicsiny agyam el tudna képzelni.
Tudom, hogy a sírás nem segít, tudom, hogy ettől nem kapom vissza őket, nem lesz reggel mellettem Csaba, amikor kinyitom a szemem, tudom, hogy nem fog Anyu beleszólni a telefonba és tudom, hogy Zsolti nem fog állni az ajtóban zöld kabátban, hátizsákkal a vállán...
Mégis sírok... még nem fogytak el a könnyeim.
Lehet, hogy addig vagyok ember, amíg tudok sírni?
Mert van kit siratnom... Amíg élek, lesz is mindig...
József Attila : Mért hagytál el, hogyha kívánsz
Igaz-e, hogy érezlek most is,Amikor messzire vagy tõlem?
Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
Ha bennem lehetsz csak ünneplõben.
Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót?...
Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
Mint szép, szikrázó mennykõ a tóba!
De megégetnõk-e a világot,
Vonagló lángokként összefonódva?
S pocsolyákba árkolt bús arcomba
Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?...
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!
/1924. nyara/
