... és itt az idő.
Úgyhogy ma reggel mentem, mert jelenésem volt az Anaesteziológiai Fájdalom Szakambulancián a János Kórházban.

Betegszállítással mentem, mert máshogy nem tudok eljutni oda. Remekül utazom. Bárhová és bármikor.
Távolsági busszal és metróval tudok egyedül. (Bár ez utóbbi már a két mankós időszámítás kezdetétől igen necces, de még mindig viselhetőbb, mint bármely más tömegközlekedés, merthogy azok egyedül, egyáltalán nem...) De a Jánosba nem jutok el ezekkel, úgyhogy az imént említett megoldáshoz folyamodtam.

A szállítási papíromra az Ortopéd Szakambulancia íródott, így oda is érkeztem meg, s bár mondtam szakiknak, hogy gyanítom, nem ez az ami nekem ahova.. de miután ez vagyon írva, hát mit volt mit tenni... Kis nővérke útbaigazítás után újra kocsin, s kerestük a kellő épületet.
Hát, a János mellett ama görög labirintus elbújhat... minota ide urusz oda, három karika után is ugyanazt az embert láttuk, ugyanannál az autónál, és csak nem lett meg a kellő épület, úgyhogy leparkol, szegényén s mentős szakik caplatóra fogtuk, majd kis séta, némi szökőkút megcsodálás után, végre ráakadtunk a helyre.
Nos, ez sem akadálymentes. Miért is lenne, ugye. De legalább már ott voltam.

Számot kaptam mentősszakitól és egy ígéretet, hogy ha kell fuvar, csak szóljak. Jópofák, segítőkészek és nagyon rendesek voltak.

Nem sokat vártam s mehettem is be a dokihoz. Örömmel fogadta a hírt, hogy már megint egy beteg, akinek a becsszavára kell elhinnie a dolgokat, mert megint összerázták az időpontokat egy vájlingban és úgy szórták ki azokat, abszolút nem egyeztetve a műtét előtti labor és EKG vizsgálatokkal.
Pironkodtam kicsit, meséltem ezt-azt, mutattam a zárójelentéseim, majd megegyeztünk.
Leírta az allergiáim, elhitte a véremet -mármint azt, hogy csak választott vérrel vagyok hajlandó pótlás után működni, vagy beadom a kulcsot-, és megkérdezte, hogy hogyan szeretném a műtétet.
Ööööö... tsókolom, nagyon. Ez egy teljesen autentikus és kielégítő válasz.
De látnom kellett, csak szerintem az, úgyhogy folytattam:
- Nem szeretnék aludni, ha megoldható.
Kicsinkát beszélgettünk erről is, és gond nélkül kiegyeztünk a gerincvelői érzéstelenítésben.



/Hupikék ehunnan e/

Azzal az apró különbséggel, hogy tán kék nem leszek, de érzéketlen bizony. Mert én szoktam olyat. (Ki mire gondol, ne feledje, magából indul ki...)

Aztán még rövid McDonald's, majd indulás haza. Ja, a kettő között még a Mamut földszinti pannonakarommondani Telenor bóttya, melyről kiderült nem is az... mert elintézni semmit nem tudtam, kedves ifjú hölgy kérdésemre széles mosollyal mondá:
- Ezt csak Telenor kirendeltségen tudja elintézni.
...némmámondom... merezittenmegmiaszösz...
- Öööö.... ez itt mi akkor? -kérdezem pilláim rezegtetve és körbetekintve a kék pillés és egymásba érő telenor-feliratokkal súlyosbított helyiségben, szinte közvetlenül az öles TELENOR cégér alatt.
- Ez? -mondja kedves, szintén pilláit rebegtetve, s láthatóan éles különbséget mutatva így kettőnk külcsínybeli felszereltségében, mert az ő pillái biza, a sok-sok papírt lebbentették a nem_pannon_bótba benne...míg az enyémek meg csak öregnéniségem látványát erősítették...- Ez itt egy partner fiók. Fáradjon fel a második emeletre és ott van egy hivatalos kirendeltség.
Aszta.... megaszta.... na, ezzel akkor félig dolgom végezetlenül, de folytatásra nem látva esélyt, mentem kijáratot keresni, ám ott csak az a nagy -modern és szép és dizájnos, meg miabúbánat...- fogróajtó van, amitől én lábrázást kapok, így elindultam ellenkező irányba, megláttam egy biztonsági őrt és leszólítottam. Hogy merre van a Moszkva tér (tsókolom polgi bácsi, nekem az, az) és hol van ember(szerű)nek is használható kijárat.
Biztibácsi rendes volt, mutatta a merrét és hozzátette, megállítja nekem az ajtót, menjek nyugodtan. S így is lett!! Mit nekem egy forgómonstrum!? Csak egy roma biztonsági őt kell és már nyugodtan mehetek is. :)
No, eztán mentem hazafelé.

A Népligettől indult a buszom, s ahogy beállt, már láttam, hog y a kedvenc sofőröm van rajta.
Olyan elgyötört voltam, hogy komolyan töprengtem rajta, hátrakullogok és Battán leszállok hátul ahogy sikerül.
Ám, ahogy álltam az emberek mögött, hárman is visszafordultak, hogy menjek nyugodtan, ők ráérnek. Na, ezen felbuzdulva, s talán ennek köszönhetően beugrott az EBH képzésen az egyik előadó nekem szegezett kérdése, melyet akkor tett fel, mikor rákérdeztem, hogy mit lehet tenni, ha nyíltan ellenséges az emberrel egy szolgáltatást nyújtó cég embere, melyet én igénybe veszek, s mely így szólt: "MIért kérdezed ezt? Hát legfeljebb jelentsd be, hogy élsz ezzel a jogoddal!", szóval, ezzel felvértezve  s szélesen mosolyogva az udvarias emberekre, mikor felszálltam kedves ismerős sofőrficakhoz, már nem remegett a lábam.
Mondtam hová utazom, mondtam milyen jegyet kérek, adtam a hozzávalókat, majd hozzátette:
- S Battán elöl szálllok majd le, remélem nem baj.
- Azt csinál amit akar! -sziszegte félhangon maga elé.
- Magam is így gondolom, köszönöm.
Mondjuk az 55 HUF-os jegyár után a 70 HUF-omból nem adott vissza, de azt gondolom, ennél nagyobb öröme ne legyen jövő húsvétig.
Itthon hazasétáltam, s azóta pihegek.
Elfáradtam.
És éhes vagyok.
És holnap újra megyek. Végre Dittével kávézom!!!! Bakker, vagy félórája keresgélek -vagy inkább olvasgatook, jajmár...-, de csak ezt a kicsiny képet tanáltam Dittelyányomról. Ottan ni, az a rózsaszín pólós messzi szépség. Az biza, az gyön holnap, vagyis megyen holnap velem kávézni!!!
De jó nekem!