Csak ideteszem, a MEOSZ honlapján megjelent interjút. S kérdezem, majd a vagonokban is ezt kántáljuk?


Mikor lesz tüntetés?

Miért nem szervez tüntetést a MEOSZ? Kérdezik sokan honlapunk fórumain, email címeinken, az ismert levelező listákon, sőt egyre több telefont is kapunk. Dr. Hegedűs Lajos elnöktől is ezt kérdezzük elsőként, amikor egy minisztériumi és szakértői tárgyalásokkal teli nap estéjén fogad bennünket.
- Nagyon sokan kérdezik, és nagyon nehezen értik meg, nincs itt az ideje. Tisztázzunk néhány dolgot. Szövetségünk pártpolitikával sohasem foglalkozott, ez a kulcsa annak, hogy 30 éve rendszereken és kormányokon át képesek voltunk mindig arról beszélni, ami a lényeg: a mozgássérültek helyzetéről és ennek jobbításáról. Ehhez az kell, hogy minden kormány értse: az a szerepünk, hogy keményen kritizáljuk, ugyanakkor tudja: nem a politikai konkurencia szócsövei hanem sorstársaink érdekvédői vagyunk. Minket nem érdekel, ki a miniszter vagy a miniszterelnök, melyik párt van hatalmon, mi azt tesszük mérlegre, mit tesznek értünk vagy éppen ellenünk. Nekünk mindenkivel beszélő viszonyban kell lennünk és maradnunk, mert a ma kormánya a holnap ellenzéke, de bárki is képviseli az éppen meglévő többséget, mindnek dolga van velünk.

- Rendben, de most nem úgy tűnik, hogy �szeretnek� minket.

- Sajnos éppen ellenkezőleg, a kormány kommunikációja sokszor azt célozza, hogy a gazdasági bajok bűnbakjául az �élősködő� rokkantakat, a munka nélkül előnyökhöz jutó csalókként ábrázolt fogyatékosokat, a közösségi szolidaritás jogtalan haszonélvezőinek bemutatott megváltozott munkaképességűeket állítsák be. Tény, hogy Magyarország erőn felül költ szociális ellátásokra, különösen, ha gyenge gazdasági teljesítményünket vesszük alapul és az is tény, hogy lehetetlenség államadósságból fedezni a szociális kiadásokat. Ennek orvossága azonban nem az, hogy létbizonytalanságba és nyomorba döntsünk embereket � és családjaikat � csekélyke nyugdíjuk megvonásával, hanem az, hogy munkába állítsuk az egészséges munkanélkülieket és munkát adjunk azoknak a fogyatékossággal élő embereknek is, akik nyugdíjuk vagy járadékuk mellett még szivesen dolgoznának. Ők fogják megteremteni a szociális védelemhez szükséges és fenntartható fejlődés forrásait.

- Ez elég bonyolultan hangzik.

- Mondom egyszerűbben: ha van egy rokkantnyugdíjasod és adsz neki munkát, abból a jövedelméből adót fizet, a munkáltató járulékot fizet és máris megvan a neki kiutalt nyugdíjacska jórésze. Ha elveszed a nyugdíját, arra se lesz pénze, hogy elutazzon a szomszéd faluba munkát keresni. Nő a nyomor és a kilátástalanság. Kinek jó ez?

- Akkor maradhatnak nyugdíjasok a csalók?

- Tisztázzuk: a rokkantnyugdíjasok nem maguknak ítélték meg a nyugdíjat, hanem egy nemzetközi standardnak megfelelően orvosi bizottságok állapították meg, hogy rokkantak. Mindenkinél, akit korrupció útján �zsűriztek le�, egy korrekt vizsgálat ezt ki tudja deríteni. Ők ne számítsanak semmi jóra, de azok az orvosok sem, akik ezt lehetővé tették. De kizárt dolog, hogy százezrek esetében fordult volna elő korrupció. Nagyon csodálkozom, hogy az orvosok még nem emelték fel a szavukat az ilyen feltételezések ellen.

- És ha a korhatár alatti nyugdíjakat szociális juttatássá minősítik?

- No, ha ez tényleg megtörténik, akkor sokszoros jogtiprás történik és ez az a pillanat, amikor akár az utcára is ki kell mennünk.
Mert egyfelől a rokkantsági nyugdíj járadék alapú ellátás. A Társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékban fizetünk azért, hogy ha megbetegszünk és részben vagy egészen munkaképtelenek legyünk, legyen ellátásunk. Ez nem kegy, ezért mindenki megdolgozott. Az ellátás akkor jár, ha bizonyos szolgálati idő fedezet van mögötte, és csak olyan mértékű, amilyen mértékű munkabér után járulékot fizettünk a költségvetésnek. Még egyszer mondom, a rokkantnyugdíj nem kegy és társadalmi adomány, hanem az adófizető polgár munkával megszerzett jogosultsága. Csak halkan jegyzem meg, az utóbbi néhány évben már nagyon szigorú vizsgálatokkal és igen szűkmarkúan mért jogosultsága, mely általában alig fedezi a megélhetés minimális költségeit.

Másfelől, ha ezt el lehet vonni, akkor el lehet vonni egy másik tollvonással az öregségi nyugdíjat is, vagy éppen be lehet menni a kamránkba és elvinni a kolbászt, mondván, az országnak szüksége van az élelmiszerre. Volt már persze ilyesmi is Magyarországon az ötvenes években, de nem hiszem és nem fogadom el, hogy ide kell visszalépnünk.

- Ez politikai megjegyzés volt.

- Ez történelmi megjegyzés volt, de ha úgy tetszik, ennyivel tartozom azoknak a sorstársainknak, akik 1956-ban rokkantak meg. De ha úgy tetszik, tartozom azoknak a gyermekbénulásban szenvedő tízezreknek, akik az ötvenes évek politikája miatt nem jutottak hozzá az évekkel korábban Amerikában feltalált ellenszérumhoz és ezért betegedtek meg. És ha úgy tetszik, tartozom azoknak, akik a hatvanas, hetvenes, de még a nyolcvanas években sem jutottak hozzá betegségük vagy sérültségük miatt a megfelelő oktatáshoz, munkahelyhez, akik mindenfajta érdemi támogatás nélkül rokkantan nevelték fel a gyerekeiket. De tartozom ezzel azoknak is, akiket az Úniós csatlakozás előtt helyeztek rokkantnyugdíjba, hogy szebb legyen a munkaügyi statisztika, vagy akik a csoportos létszámleépítések miatt kerültek közénk, de 50-55 évesen már esélyük sincs az újrakezdésre.

Szeretném tudatni, a mai helyzet döntően nem a lusta, csaló egyének, hanem a politikai felelőtlenség hibájából állt elő. Értem a kormány törekvését, hogy meg kell oldanunk ezt a helyzetet és nem várhatunk tovább. De jogtiprással és emberéletek tönkretételével még sosem oldottak meg társadalmi problémát.


- Akkor mi a teendő?

- Én abban reménykedem, hogy a kormány meghallja a hangunkat amikor azt mondjuk: van jobb megoldás. Számtalan javaslatot tettünk és teszünk konkrét, megvalósítható, gyors hasznot hajtó javaslatot. E mellett pártoljuk azt is, hogy aki valóban csaló, azt zárják ki a rendszerből. Pártoljuk azt is, hogy aki rokkant és a nyugdíja mellett dolgozni kíván, azt segítsük hozzá a munkához. Pártoljuk még azt is, hogy aki rokkantsági nyugdíjat vagy járadékot, esetleg bármilyen segélyt kap, az fenyegetve legyen azzal, hogy ha feketén vállal munkát, azt elveszítheti. Egyszóval: a tisztességes és emberséges megoldásokat támogatjuk. Sőt, azt mondjuk ezzel sokkal gyorsabban jutnánk előre, mint a most felsejleni látszó megoldásokkal.

- Tehát mi a teendő?

- Mi most egyenként keressük fel az országgyűlési képviselőket, hogy tudassuk velük álláspontunkat. Egyesületeink vezetői a Sarokpontok c. dokumentumot átadják nekik és szóban is elmondják, mit, hogyan szeretnénk.

- Tehát ellenállnak a gyökeres változtatásoknak, melyeket Orbán Viktor szükségesnek lát.

- Tegyük akkor helyére ezt is. Mi 30 évvel ezelőtt, akkor, amikor ez még egyáltalán nem volt divat, polgárjogi mozgalmat hoztunk létre. A polgári értékeket nem most tanuljuk, ezekért 30 éve harcolunk. A mozgássérültek � de mondhatom, minden fogyatékossággal élő � érdekében azóta sürgetünk gyökeres változásokat. Amikor első kulturális fesztiválunkon 1986-ban ökumenikus istentiszteletet is szerveztünk, sorstársaink ezzel akkori állásukat is kockára tették, mégis boldogsággal fogadták Várszegi Asztrik szószékről elhangzott áldó köszönetét. Alapító egyesületi elnökeink és szövetségi vezetőink közt volt hithű kommunista partizán és az 56-os sortüzekben megrokkant áldozat, mégis egységesek voltunk, mert az emberi szolidaritás, a jobb élet iránti tettrekészség, a változtatási szándék, az esélyegyenlőség kiharcolása olyan polgári értékrend, amely politikai nézeteken felül áll.

Ha úgy tetszik, megfogalmazhatom magatartásunkat a ma oly divatos �nemzeti elkötelezettség� oldaláról is. Amikor elvonták a 13. havi nyugdíjat, szervezetünk nem követelte annak visszaállítását, mert láttuk, az ország bajban van és ezért nem dolgoztunk meg. Alázattal vettük tudomásul, hogy a fogyatékossági támogatás sok éve nem nőtt, pedig a súlyosan sérült emberek döntő többsége a megélhetés határán van. Szomorúan, de tudomásul vettük, hogy segédeszközeinkért egyre többet kell fizetnünk, holott ezek nélkül nem élhetünk. Családaink a gyerekek utáni adókedvezményekből alig kapnak valamit, mert alig van vállalkozó, aki egy sérült embert a minimálbér fölött foglalkoztat, mondván, az úgyis kap rokkantnyugdíjat.

Amikor alelnökünk nemrég Barroso elnökkel találkozott, közösen állapították meg, nem helyes, ha a gazdasági válság árát a legkiszolgáltatottabbak fizetik meg. Hangsúlyozták, hogy a fogyatékossággal élők feje fölött hozott döntések súlyosan sértik a �Semmit rólunk, nélkülünk� elvét.

Mi tehát minden változtatást támogatunk, még akkor is, ha bennünket nehezebb helyzetbe hoz, ha emberséges, tisztességes, szolidáris, méltányos megegyezéseken alapul, nem sodorja mélynyomorba a sérült embereket és tiszteletben tartja emberi méltóságukat. �A múltat végképp eltörölni� próbálták már korábban úgy, hogy megpróbálták az embereket �eltörölni�. Ez nem sikerülhet. Jövőt építeni csak együtt lehet, nem kényszerrel, hanem összefogással.

- Mondatai keserűek.

- Közgyűlésünkön 300 sorstársunk volt jelen kétszázezres tagságunk képviseletében. Bátran állíthatom, többségük � az országgyűlési választáshoz hasonló arányban � erre a kormányra szavazott. De egységesen hatalmazták fel elnökségünket, hogy ha kell, minden törvényes eszközzel lépjen fel jogaink csorbítása ellen. Érthető a csalódottság, ha egy polgárjogi mozgalomnak egy polgári kormánnyal kell polgári értékek fennmaradásáért küzdenie.

Ezen nem nekünk, hanem a politikusoknak kell elgondolkodniuk.