Nem is emlékszem pontosan, hogy melyik nap történt, vagy szerdán vagy csütörtökön, de a lényeg, hogy attól a pillanattól érdekesen alakult a beszállításom.

Szóval, történt, hogy annak rendje s módja szerint keltem, mikor keltem, készültem, kávé miegymás... aztán indultunk Anival, ki, a Roverhez.
Beszálltunk, indultunk volna, s láttam, hogy Aninak valami nem tetszik. De újra indította az autót, kifordultunk a bejárattól, haladtunk vagy egy métert és ismét megálltunk, ekkor már ki is szállt az autóból, s mondta, hogy balhé van.
Én -szokásomhoz híven- csak néztem.
Ani visszatért és közölte, hogy defekt.

Én ki akartam szállni, de nem hagyta, visszatolatott a kapubeállóhoz, s ott kecmereghettem ki, nem a nyílt főúton. Már fogalmaztam magamban a szövegem, amit a telefonba akartam mondani, mikor is hívom a kórházat, hogy a mai napot akkor sztornózom, de Ani mentő ötlete nyomán, szegény Ricsit -a fess vőt- ugrasztitta ki az ágyából, s ültette be a volán mögé autójába, azzal a nem titkolt céllal, hogy engem -a zönként vállalt koloncot- eljuttasson rendeltetésem helyére, azaz Budakeszire, az OORI-ba.