Azt hiszem, sőt, tán biztos is, írtam erről már több ízben, de a mai kicsiny életkép újra felébresztette bennem az akár egytlen szó hallatán elinduló, majd óriási teret foglaló berzenkedést.
Nyomorék.

Szívem, ki is az?

Három napja nem tudtam egyedül elhagyni a házat, mert az ónos eső elvette tőlem az önálló közlekedés képességét (gyanítom, nem kell feltétlenül rokinak lenni ahhoz, hogy tükörjég borította utakon, ugyan ne induljon már el, akinek nem muszáj), ma viszont már elmerészkedtem lábtekerészeti foglalkozásra (lánykori nevén gyógytornára, ugye). Lassan, jól kiszámítva mind a mankóm, mind a lábam helyét az előttem lévő útszakaszon, mert itt felénk a járdák még mindig jegesek, de már kerülhető szinten, el is jutottam a zesztékáig.
Egy kis helyiségből nyílik jobbra a fizioterápiai rendelés, szemben pedig az általam látogatott terem, ott, középen várják a beutalt delikvensek a sorukat, tehát egy ideig lehetőség nyílik mondjuk beszélgetésre. Elég nagy a fluktuáció, hiszen a normiknak legföljebb egy-két hétig tartanak a kúrák, melyet időről-időre megismételhetnek, ám én, mint tudjuk, évek hosszú sora óta járok Edit nyakára, s előreláthatólag nem látható a sor vége...
Történt ma, hogy már kimerészkedtem egyedül a világba (persze még sokkal lassabb tempóban, mint teljes valómban), és elbattyogtam tornára. A váró -péntek lévén- eléggé megtelt beutaltakkal, ki már végzett és készült az útjára, ki épp megérkezett s várta a bebocsátást valamelyik ajtón, én leparkoltam a bejárat mellett, és csendesen figyeltem.
Egy középkorú hölgy éppen kijött Edittől és vette a kabátját, meg készülődött s őt várta egy -az idősebb korosztályhoz tartozó- nő. Láthatóan valamiféle ismeretség volt köztük, hiszen kötetlenül szóba elegyedtek (azért az elég jól levehető egy ilyen helyen, hogy csak ott, akkor, a kvázi összezártság miatt ejt néhány szót két ember, vagy már van köztük ilyen vagy olyan ismerősi viszony), természetesen az első kérdés:
- Hát, Te? Mivel jársz ide?
Nem is késett a válasz:
- A gerincem fáj, lehet, hogy meg kell műteni, de húzom amíg csak lehet. Addig is járok tornára, mert az segít. - mondta a fiatalabb.
- Otthon is tornázol?
- Hát, kicsit lusta vagyok, de valamit kell kezdenem, mert nem akarok műtétet.
-  Ez jogos, a műtéttel csak rosszabb lesz, hidd el. Hallottál már az Etka-jógáról?
- Valami rémlik, de nem tudom pontosan, mi ez.
- Az interneten fenn van, utána lehet nézni, Etka egy idősebb asszony, aki nyitott gerinccel született, aztán már felnőttként rátalált a jógára, kifejlesztette a saját módszerét, azt csinálta és meggyógyult! Mozdulni sem tudott, csak fekve csinálta és most már iskolája van ebből!
- Megkeresem, hátha segít.
- Ez biztosan! Ő mondom, egész életében nyomorék volt, aztán meggyógyította magát! Nem kell ide műtét!!

Na, ezen a ponton fakadtam -már a külvilág számára is- hallható kuncogásra. Szerencsére csak egy nyomorék voltam a váróban, tehát nem jelentettem figyelemre okot adó tereptárgyat, így szőhettem magamban a gondolatfolyamot, amit elindított ez. Persze, amint bejutottam Edithez, neki is elmondtam a dolgot, gondolva, hogy Ő biztosan tud erről a csoda módszerről valamit (ezen a ponton a csoda még olyan értelemben szerepelt, mint az én életben maradásom, vagyis egy addig nem tapasztalt, a korábbi tanításokkal ellentétben álló bravúr, a visszásságot "csak" a nő szóhasználata jelentette, de a "hír vivője" nem befolyásolja az átadott értéket, ha van olyan, erre voltam kíváncsi, mármint hogy van-e...), hisz bennfentes a gyogyósági kérdésekben.
Ismer már. Tulajdonképpen el sem kell mesélnem részletesen az egészet, máris tudta mit érzek ezzel kapcsolatban. Abban mindenképpen egyetértett velem, hogy általában legyinteni a műtétre, akár gerinc bántalmaknál, akár bármilyen más probléma esetén, nos meglehetős önbizalom-eltévelyedésre vall. Hallott már az etka-jógáról, de részletesen nem ismerte, ezzel együtt a beharangozót ő is (és velem ellentétben ő szakmai alapon tette ezt) eléggé légbőlkapottnak érezte.
Hazajöttem tornáról és a gugli segítségével -amennyire lehet- futó ismeretséget kötöttem ezzel a dologgal. A honlap. Nos, azt mondhatnám összefoglalásul, hogy érdekes. 
És egyetlen bekezdés, aminek tartalmával abszolút egyetértek: itt. Innen pedig konkrétan ez:

"Magyar jóga

Egy másik, 20. századi, magyar vonatkozású irányzat az Etka-jóga. Nevét megalkotójáról, Kártyikné Benke Etkáról, Etka anyóról kapta. Etka anyó ötvenöt éves korában ismerkedett meg a jógával, majd később saját tapasztalatai alapján kialakította azt a rendszert, amit ma Etka-jóga néven ismerünk. Ez az irányzat a gerincoszlopra, ennek ellazítására koncentrál, emiatt kiválóan használható mozgásszervi panaszok enyhítésére."

Ez így rendben is van. Ezt készséggel elhiszem, elfogadom, de a nyitott gerinc néven ismert betegséget el nem tudom képzelni, hogy gyógyítaná... Eddig csak hírből ismertem ezt, és persze annyira, amennyire a háromszori terhességem alatt ragadt rám, hisz az AFP szűrésnél szóba került ez is (ennek lehetőségét zárja ki az a bizonyos szűrés, mert ez az élettel összeegyeztethetetlen betegség). Mint most kiderült, ennek is különböző súlyossági szintjei vannak, de ez is talán olyan, hogy ha előre tudja az ember, már súlyozottabb a döntés a kihordásra. Például itt olvastam kicsit bővebben a nyitott gerincről.

Én azt gondolom, hogy a műtét, mint olyan, nem valami mumus. Sokan így kezelik ezt, így, általánosítva, pedig ennél sokkal árnyaltabb a kép. Van helyzet, amikor nincs más megoldás.
Én tudom.