Van nekem bajom elég! És akkor még egyedül is kell használnom a liftet!
A tegnapi berzenkedésünk mára valósággá vált: igen gyéren jártak az autók Pest felé, s ezért meglepően korán értünk az OORI-ba. Kényelmesen átöltöztünk, és még a teánkat is mi magunk szervírozhattuk így, hisz majdhogynem elsőként értünk az összeröffenés termébe.
- A kedd ugye a heti pozitívumok felsorolásának napja. Mindenki mondta a magáét, ki minek örül. Én is büszkélkedtem a magaméval, mégpedig, hogy lejutottam a szőnyegre, s onnan vissza is álltam a lábamra! (Én örülök, és gondolom ez mást is boldoggá tesz! :P)
- Kartorna. Hát olyan sokan lettünk, hogy alig férünk el a teremben, ahogy kalimpálunk! Népszerű ez az OORI!
- TENS kezelés Dórinál. Ez a nyugi 30 perce, amiben 10 perc Emma integető lábfejének ellenőrzésével telik. (Megjegyzem, szépen integet!:)
- Ritex pakolást kaptam Ritától, ami most több, mint 30 percet volt a fenn, mert azt az utasítást kaptam, hogy akkor szóljak, ha már nem érzem a meleget a derekam körül. S az kérem, még 40 perc után sem múlt el... Most ez mit jelent? Vagy egyáltalán jelent valamit?
- Emmának le kellett lépnie ergometriára (hogy ellenőrizzék, hogy mehet-e holnaptól kondiba), tehát onnantól én egyedül voltam, teljes egészemben a nem létező memóriámra támaszkodva! (Na, nem egészen... egy életerős ifjú gondjaira bíztak, hogy vigyen fel autóval a főépületig, ebédelni, s ne tévesszen szem elől... tán már ismernek??!!) Ja, itt még volt egy kéztorna, ahová már utcai ruhában mentem, s amit most -ezzel teljesen összhangban- ismét elfelejtettem.
- Megebédeltem, az imént említett snájdig ifjú társaságában, majd innentől már egyes-egyedül kellett elmennem a gyógyszereinkért (Emmáét is összeszedtem, igazolt távolmaradására való tekintettel). Hát, görcsöt kapott az agyam (helye), nehogy kiessen belőle az utasítás: a harmadikra, az ott lévő egyetlen osztályra megyek, a tablettáinkért! Hehe... mennyire, de mennyire egy eszes, okos nőci vagyok!!
Boldog elégedettséggel mentem kávézni a büfébe. A bejárattal szemben ültem, tehát kiláttam a parkoló autókra. Nyugodtan kevergettem a kávémat és igyekeztem beosztani azt, hogy legalább a látszat az legyen, hogy valamit csinlok, nem pusztán a semmiért ülök ott.
Így végignézhettem, amint egy férfi -olyan 40-es lehet- leparkol, éppen szemben a bejárattal. Kinyitotta a mellette lévő ajtót, az anyósülést lehajtotta és hátulról elővette egy alacsony támlás kerekesszék részeit. Külön-külön egyik kerék, másik kerék, ülés, hátizsák akkuátusan felakasztva a támlára, dekupárna az ülésre, majd két kezére támaszkodva kiemelte magát az autóból és gyakorlott mozdulattal beült a székbe. Lábait beszíjazta, egy jókora mappát tett az ölébe, majd bekerekezett az épületbe.
Olyan béke és nyugalom járta át ezeket a rutinos mozdulatokat, hogy a mai napra megvan az a plussz nekem, amit azt hiszem, régi életemben nem is ismertem. Most pedig a puszta életben maradáshoz elengedhetetlen.
De már van szemem az ilyesmi észrevételéhez!
2008.01.15. 18:19
Szólj hozzá!
Címkék: talema rokiság nappali kórház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://relax.blog.hu/api/trackback/id/tr621599894
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.