Ez a 'gödör' nem az a GÖDÖR... Ez az enyém, illetve mindenkinek van ilyene néhány, aki kénytelen magával hurcolni valami, először (...másodszor...harmadszor... ezredszer...) elviselhetetlennek tűnő terhet.
Miért éppen most írok erről?Nem nehéz kitalálni. Más a perspektíva innen a mélységből nézve...
De ez már az a szint, amikor képesnek érzem magam arra, hogy kicsit talán kívülről tudjam szemlélni a dolgot. Tudom, mit jelent itt lenni, és tudom, hogy leszek még éppen két gödör között is... (Akkor is, ha most éppen tökéletesen úgy érzem, hogy minden elveszett... legfőképp az az ember, aki én lehettem volna, akinek nekem kellene lennem, ahhoz, hogy teljesíteni tudjam a magamra vállaltakat...)
Innen nézve abszolút érthető, hogy annyian magamra hagytak, érthető, hogy oly sokan átvertek, hisz ilyen embernek semmi értelme folyamatosan segítséget nyújtani, és szintén semmi értelme komolyan venni a neki adott szót.
Igen.
A fájdalom is lehúz. A kín, ami engesztelhetetlen, amitől úgy érzem, hogy soha nem volt olyan, hogy nélküle léteztem volna, s soha nem is lesz már... Amiről jobb napjaimon tudom, hogy a mértéke nyomába sem ér annak amivel a nap 24 órájában kellett léteznem éveken át... csakhogy akkor 100%-ig megbíztam magamban. TUDTAM, hogy bármi történik, nem számít a fájdalom, nem fogom feladni. ... de innen, alulnézetből szemlélve a dolgot, úgy látszik, hogy a kín egy biztos jelzés arra, hogy nem nekem való ez... nem tudok megbírkózni a magamra vállalt feladattal, nem vagyok alkalmas rá... (Ha ez nem most íródna, hanem már "felülnézetből" tekintenék rá a dologra, akkor az jönne, hogy "közben meg tudnám, hogy mindig kimászom a kátyúból, csak idő kérdése... de most úgy érzem, többé nem lesz már olyan.)
Egyre mélyebbek, egyre több időt töltök idelent... Kezdek belenyugodni... Annyi batyu van a nyakamban, hogy már kiegyenesedni sem tudok, nemhogy lépni...
Lassan nem látom a fényt sem a gödör fölött... vagyis vagy berendezkedem idelent és élek keserűen, elfogadva a mindenki előtt egyértelmű utálatos tulajdonságokat magamról...
Na, ez a gödör. Most. Talán most már mindig. Meddig? Még...
