Hát, az már egyszer biztos, hogy ki voltam tőle.... hogy ki vagyok-e képezve, az még nyitott kérdés persze.

Néhány mozgássérült levelezőlistán tag vagyok s az egyiken megjelent egy felhívás a MADA-tól. Ennek apropóján írtam egy levelet, belinkeltem ezt itt -mármint a padomnak ezt a részét-, és elmondtam néhány szóban, hogy miért is "érdekel" a téma.
Válaszul pontos hely és idő meghatározással egy nagyon szívélyes levélben meghívást kaptam a legközelebbi képzésre és összejövetelre, ahol -ha ott megjelenek és végighallgatom az előadást és egyetértek azzal- átvehetem a megbízólevelem.
Az időpont február 10. csütörtök estére szólt, fél 6-ra egészen pontosan, a Vakok Állami Intézetébe, a Hermina útra.
Mivel arra nem megy metró, nekem esélytelen egyedül eljutnom oda, így Egyeske lépteit követve utaztam trolin (ha jól tévedek, mert csak az vagy tán busz meg netán még villamos is megy oda? mindegy, én mondom, Dorka nyomát követve, és fejem lehajtva –mankómnak s lábamnak biztos helyet keresve- „vakon” mentem amerre vezetett) a célig.
Persze előtte még Lucilyányommal kávéztunk egy böhöm méretű McDonald’s-ban a… ööö nem emlékszem, hogy hol… ja, a Blahán! Ide is nagyon passzol az, melyet később az előadáson is szóba hoztam, pontosabban általánosságban megemlíttetett, és ezt mint konkrét példát felhoztam, vagyis a mozgássérültek részére biztosított külön, akadálymentes wc. Megvan a szabvány, mind a fajansz, a tükör, a kapaszkodók, méretére, azok elhelyezkedésére, valamint az azok előtti, közötti és a bejutáshoz kellő szabad terület minimális alapterületére, mind a szabad hozzáférésre. Ehhez képest, ott, a kulcsért expedíciót kellett indítanom s percekig tartott egyáltalán a megfelelő embert megtalálni, az étterem másik végében, aki el tudta mondani, hogy kitől kell kérni azt (nem én mentem, hanem Luci, naná, szegény), ráadásul  a belső kialakításban van jó pár kivetnivaló, ha az én állapotomnál súlyosabbal élő roki vagy csak a szabványnak való megfelelést ellenőrző „szerv” téved arra. (Hogy mást ne mondjak: olyan szűk folyosó vezet a roki-wc ajtajáig, amin egy kerekesszékkel nemhogy megfordulni -mert mint azt később a szakértőtől megtudhattam, minimálisan 1,50 m átmérőjű kört kell hagyni- nem lehet, de felnőtt méretű székkel megkockáztatom, hogy bejutni sem (ennek helyigénye szélességben min 0,90 m). Arról nem beszélve, hogy sem folyékony, sem semmilyen szappan nem volt, de ez már csak szőrszálhasogatás. Szóval, kávé és lyányi bátorítás után megérkezett Dorka -mint valódi lány, s nem lyány, ugye...- és indultunk is a Hermina út felé. Mondta nekem, hogy merre megyünk, de halvány fogalmam sincs róla, sőt, ott, míg ültem a helyemen se volt… hiába na, Dublinba simán elmegyek egyedül, de a Vakok Intézetébe képtelen vagyok…
Tehát gyerekem szoknyájába kapaszkodva odaértünk, a blikkfangos nyomógombos kapun átjutva határozott léptekkel mentünk a bejárathoz. Ott leszólítottam egy ifjút, akinek elmondtam, hogy Nagy Mariannát, a MADA elnökét keresem, ezután máris kísért a zegzugos folyosókon át a megfelelő teremhez. Az utolsó folyosón jártunk, mikor szembe jött egy rég nem látott ismerős. Kis arccsont-kocc után, Dorka letáborozott a folyosón egy fotelban –mert meg kellett várnia roki anyáját nehogy az elvesszen az nagyvilágba benne a visszaúton- én pedig bementem a terembe.





Érdekes volt. Az előadás is, naná, kicsit közbekotyogtam itt-ott, és az egész lehetőség is, melynek mostantól magam is önkéntes aktivistája lehetek.
Az előadás végén –mely mondom, meglehetősen érdekes és szemléletes volt- jöttek a csoport már régebbi tagjai, összeismerkedtünk, s megbeszéltük a stratégia lehetséges következő állomásait, s természetesen Marianna átadta nekem a míves megbízólevelem.

A végén még én is, mint ott mindenki, kaptam egy meghívást egy képzésre, melyre azóta regisztráltam is, de sajna úgy néz ki lekéstem a határidőt, mert nem vagyok ijedős lány, ugye, s csak szombaton délben jutottam géphez. Tekintve, hogy pénteken éjjel olajtenger fogadott minket, mikor Ani és én –két fáradt koncert járó- megérkeztünk a talemalakba, de ez már Amper belügye és én ugye nem beszélek ki egy ilyen fess férfit…