FT - Flexor tenotomia
Beköltözés

Szokás szerint még tegnap kezdődött.

Délelőtt összeraktam a kerekesszékem, a járókeretem, meg a pakkom a ruháimmal, amiket el kell juttatni Egomba, még mielőtt én odaérnék.
Aztán vártam.
Majd megbeszéltük Dittével, hogy délután 5 körül tud indulni akárhonnan (jajmár, kell nekem emlékezni mindenre??? Ehhh…), úgyhogy majd utána gyün, én meg kibattyogok elibé a vonathoz.
Aztán vártam.
Majd megkértem Katit, hogy vigyen el vásárolni, mert nem hagyhatok itt egy totál üres háztartást a két itthon lévő lányomra.
Aztán vártam.
Majd megkértem Ildikét, hogy búcsúzóul jöjjön még egyet kávézni, mielőtt holnap megyek világgá… na nem úgy, ahogy szerencsés csillagzat alatt születésem okán néha szoktam, hanem bele a Jánosba az ortopédiába pontosan utána meg Apuhoz, nyugiba…
Aztán vártam.
Majd hívott Ditte, hogy 17:38-kor száll le a vonatról.
Osztán meg Ildike is, hogy ott van a sarkon.
És Kati is, hogy mikor gyöhet.

Mer a párhuzamosok sosenem találkoznak, mi? Ehhh…

Szóval, Ildikével együtt mentünk Dittét vonatról leszedni, majd hazabattyogtunk és otthon megittuk az ominózus kávét, és kisvártatva megérkezett értünk Béla –Kati férje-, hogy elvigyen mindannyiunkat  a texoba.
Nos, tettük, amit tennünk kellett, majd vásárlásunk után –melyet Béla hősiesen túlélt-, otthon még sütöttünk Bertának egy szalonnás-pórés kenyeret. Pontosabban ez csak amolyan királyi többes, mert én már lépni is alig tudtam, úgyhogy nem sok vizet zavartam e nemes tevékenységben… ennek megfelelően gyönyörű, mosolygós kenyérke is lett az eredmény.
Cirka éjfél volt, mire bezárt a bazár.

Reggel fél 9-re jött értünk Balázs (ír kapcsolat ugye, itten is:) és indultunk.

Óriási köszönet neki.

Nem hagyta, hogy gyalog, illetve busz+metró+villamos+gyaloglás kelljen befeküdnöm. Két mankóval, két táskával.
Szóval, köszönöm. Krisztának is! :)
Nem kevésbé, desőt meg pláne Dittének, hisz ha Ő nem akad rá eccerrég talemanénire a hálón, akkor most nem így vala a dolog… de hát, ugye, mint tudható, Nagyi, a villamos, meg a körút, ugye…

Lepakoltak egy padra és mentek is, mikor végre bejutottunk a Jánosba, mert a bejárat csak 10-kor nyitott, mi meg 9 után kicsivel értünk oda. Vagyis egy eldugott, ihaj kaput kellett keresnünk, s azon bejutva fogalmam sem volt, hogy éppen merre járunk. De odataláltunk.
Fájó búcsút vettem Dittétől, és hüppögve leültem pakkom mellé.

Szeretem ezt a helyet. Az itt dolgozók kivétel nélkül segítőkészek, kedvesek, korrektek.
Juhász doki vett fel.  Őt külön szeretem. Dorka válla, Berta Sayerman-betegsége…. No, igen. És mindig egy-egy megjegyzés az én nem létező csinosságomra… no meg a szépséges lányaimra…

A 14-es szobában vagyok, az ablak mellett.
Még igazából ki sem pakoltam, mikor hívott Midore, hogy éppen battyog fölfelé a bejárattól, reméli nem veszik majd el míg elér hozzám. Hát, ügyes felfedező, úgyhogy simán rám talált. Átadta a nekem szánt velencei kagyló+csiga kollekciót, melyek vigyázni hívatottak rám a műtét alatt. (Nem, nem agárdi-velencei, hanem olasz-pizza-kéktengeri messziről utaztatós…)

Ide adós vagyok egy képpel, de még nem tudom felvarázsolni a teflonból. Ami késik, az később van, ugye, na...

Most is itt vannak mellettem, és küldetésüket remekül teljesítették, hiszen ujjaim boldogan mutogatják nekem körmüket, mely tevékenységre évek óta nem volt már példa. De ezt csak utólag szúrtam be. Most vissza a valódi kronológiához.

Reggel műtét.

Wifit nem találtam, de nyilván én vagyok a gergya, de sebaj. Addig jegyzetelek. :)
Ja, ez egy hat ágyas szoba, kivétel nélkül mindenki ki van akadva a fasiszta fideszre, és a vezérünkre…
Az én NHC ötletem (Nemzeti Hakni Cirkusz) ötletem naná, osztatlan sikert aratott.

Na, most alszom. Reggel valamikor műtét.
Ihaj.

Illetve
Ihaly. Hogyúgymongyam…