Csak egy kicsit, s azt is csak egyrészről, de ez kellett. HIszen mióta tudom, hogy műtik a lábujjaimat, a bő egy éve tartó fájdalmak miatt és azt is tudom, hogy mi is ennek az oka -mármint a kín mitől van-, azóta megijedtem.

Nagyon egyszerű oknál fogva, ugyanis azóta -holnap lesz egy hete- nem fájtak igazán a lábujjaim. Fáj viszont máshol a lábfejem (is), de a lábujjaim nem. Néha beakadtak a papucsba, vagy ide-oda, de éjszaka felébredni az egy hét alatt tán csak egyszer kellett arra, hogy arrébb kell pakolnom a lábam, mert a lábujjaim nem bírják el a takarót.
Vagyis kezdtem úgy érezni, hogy valóban csaló vagyok. Lázárgyárek jól mondja... a rokkant az csaló, hisz nem is fáj, csak mondom, és csak elhitettem orvosok hadával, hogy összetörtem, pedig nem is, és az egy évtized alatt a több tucat műtétem is csak kamu volt...
Szóval, meglehetősen megijedtem. Mert lehet, csak képzeltem, hogy annyira fáj?

De tegnapra, aztán éjjel pláne, megnyugodtam. S reggel bírt elakadni zuhanyozás közben -a már "megszokott", mondhatni "nosztalgikus" módon görcsbe merevedett- lábujjsorom, ami így rántott egyet térdemen és érdekes alakú -erős_okos_szép_kedves_kitartó- nyomorult lábszáramon, amitől előbb ordíztanom kellett, majd mikor már kaptam levegőt, hát megnyugodtam.

Hiszen mégsem képzeltem csak. Lábujjaim megérettek a flexor tenotomia-ra.

S utána -ha kibbekelem a fixateur-ben a 6 hetet, s minden rendben lesz, márpedig rendben lesz- ilyenek lesznek:



Ugye?