Nem is tudom pontosan, kinek a nyakában kellene lennie mindenképpen ahhoz, hogy figyelmeztesse az embereket, az itt közeledő nem egészen kerek...

Már sokszor írtam, idéztem tőle és említettem meg itt egy kerekesszékes barátomat, aki éles eszével, sarkos gondolkodásával, kiművelt, de nem finomkodó, egyenes stílusával engem a hozzám intézett első és rá oly jellemzően határozott mondatával -"Te vagy Talema?"- bevéste magát a memóriám helyét uraló jégmezőre.  

Nemrég az egyik roki-listára feltett T-boy egy levelet, mely egyrészt rá annyira jellemző, másrészt nagyon is továbbgondolásra érdemes.

Íme -engedelmével ideteszem-, az írás:


"Nyitrai Imre helyettes szociális államtitkárral készített interjút, amiből most idézek:
„Sokadszor nem teljesítjük az akadálymentesítésre vállalt határidőt. Ezzel mi lesz jövőre? Újabb haladékot kérünk?
Ezen a téren valóban elmaradásban volt az ország, pedig rengeteg forrás állt rendelkezésre akadálymentesítésre, csak épp nem megfelelő módon használták fel – említhetném például a 40 centiméter magas „akadálymentes” kilátó esetét. Itt a hatályos normák kikényszerítését kell elérnünk, és társadalmi tudatformálásra van szükség. De hadd mondjak egy példát arra, hogyan lehet valamit gyorsan és egyszerűen megoldani: amikor kint voltunk ebben az ügyben Londonban egy konferencián, az ottani államtitkár elvitt minket egy több száz éves pubba. Megkérdeztük, hogy az ottani lépcsőket hogyan akadálymentesítik, mire azt mondta, hogy náluk „ésszerű módon” akadálymentesítenek: egy ilyen épületet nem építenek át ezért, ott van egy csengő a bejáratnál, a kerekesszékkel érkezőket a pincérek beviszik. Ez a megoldás olcsó, és mindenkinek megfelel. A hazai előírások szerint mondjuk az újpesti Négy Lépcsős előtt a szakhatóság több millió forintos rámpát írna elő, szakhatósági engedéllyel. Vagyis a szemléleten is változtatni kellene.”

Kedves Államtitkár úr, nagyon tetszik nekem ez a csengős megoldás. Lehetne a kerekesszékkel megközelíthetetlen autóbuszokra, villamosokra és vonatokra csengőt szerelni, és az többit az utasokra bízni. Majd ők felvisznek.
A készséges WC-s néninek persze nehéz lennék, de ő meg csengőszóra felszaladhatna a lépcsőn egy szépen zománcozott éjjeli edénnyel, aztán…, hiszen próbáltam én már cipőt a forgalmas Bartók Béla út járdáján.

Egyébként a csengős megoldás nem új. Itt egy példa, egy zuglói bankfiók (amit János fényképezett).
Az a baj, hogy nem tudom elképzelni, hogy mi történne, ha megnyomnám azt a csengőt. Kijönne egy biztonsági őr és három bankos hölgy és bevinne a bankba?





Persze, én is tudom, hogy nem lehet minden régi épületet akadálymentessé tenni, de az a helyzet, hogy Magyarországon ma is sok olyan új épület épülhet, ami nem akadálymentes, és ezek előtt az épületek előtt vidáman csilingelhet (vagy csöngethet) az a használt magaspadlós - emiatt kerekesszékkel használhatatlan - hannoveri villamos, amit most vásárol a főváros önkormányzata."

Az eredeti interjú Nyitrai Imrével itt olvasható.
S személyesen ő, hogy megemlékezzek eme nagy ötlet gazdájáról is, hiszen kiérdemelte a helyét a padomon:



/Szemléletét tekintve igen figyelemreméltó államtitkár képe innen, ni/

Én pedig még hozzáteszem azt a halvány gondolat-foszlányt, mely szintén az egyik listán jelent meg egy sorstárs -Ámon Imre- tollából, mely nem más, mint a párhuzam, mondjuk az ókort, vagy a koraközépkort idézve, mikor is a leprások nyakába kötelezően csengőt kellett kötni, hogy bármerre is jár, ezzel figyelmeztesse a többi, egész városlakót, hogy tudja, az aki közelg csak veszélyt hozhat rá, így messze kerülje el.

Álmában csönget egy picit.

Hány lépés innen a Taigetosz?