Ilyen dolgaim vannak.

Bár én méltatlan vagyok az emberi léthez, sőt, magához a léthez is, de Borház Amáliához meg pláne, hiszen Ő művész s mint megtudhattam a művészek élete csak és kizárólag szenvedéssel teli, így csak ámulok és bámulok és még az eddiginél is klasszisokkal hálásabb vagyok a mindenségnek -a mindent átszövő  rejtett összefüggéseknek- melyek tőlem függetlenül rám mérték ezt az elviselhetetlen.... jaj, nekem, alantas humanoidnak elviselhető, de ha e,mber lennék, már rég feladtam volna... terhet.
Szóval, most nem is tehetek mást, mint elvonulok a világtól s bús magányomba burkolózva gondolkodom az emberek életéről, az életről, mely számomra mindig is elérhetelen marad. Legalábbis addig, míg ki nem nő bennem a tehetség.

Szóval, perceken belül indulok a REHAB-ra, de éjjel rájöttem, hogy nincs beutalóm sem, meg semmi papírkám, úgyhogy lehet, délután már itthon is vagyok. Úgyhogy kalandra fel! (Ugye?)