Január van.
Még vastagon, s nekem már ilyenkor a lábtekerészeti továbbképzésen lenne a helyem, ám nem vagyok ott.

Azért nem kértem késő ősszel -amikor szoktam- időpontot, mert akkor még úgy volt, hogy a LÉNYEG nem a szinten tartás, hanem a jobbítás, mely kivitelezése épp a megszokott nappali kózházas időszakomra esik.
Azóta kiderült, hogy nem lehet műteni a lábam, nincsenek meg ehhez a megfelelő erek (legalább a minimum, amikből lehetne képezni a többit), úgyhogy marad ez az állapot, így ezen szint megtartása a legjobb, mi elérhető. Így hívtam ma az OORI megfelelő osztályát.

Pontosabban még előtte -meghazudtolva önnön kevés eszem, vagy csak azért, mert már tegnap akartam ezt az egész kört megejteni, s úgy ahogy van a gondolat is az enyészeté lett, így mára megerősödve kelt újra életre a késztetés- felhívtam azt a betegszállító céget, akik autójával szoktam menni kontrollra, ha az időjárás nem engedi a gyalogtúrát. Mert azt találtam ki, hogy hátha meg lehet oldani ezt is így.
Elmondtam a diszpécser hölgynek a dolgot, mire ő kissé elbizonytalanodott, és kikereste a szállítási feltételek közül az idevonatkozó passzust, melyből kiderült, hogy egy odaút nekem cirka 11.000 HUF-ba fájna. Naponta.
H9h9! Egy évre három hét nappali kórház, illetve ugyanennyi gyógyfürdő beutaló vehető igénybe. Ez ugye az első kategória, tehát ezzel a szállítással -s ez is csak akkor, ha hazafelé már nem időre jönnének értem, csak valamikor délután 2 után- nem nehéz megsaccolni, hogy nekem bő kéthavi nyugdíjam menne rá erre. Nos, ez nem játszik. Vajh' miért?!

Hölgy azon nyomban átlátta ezt, s hozzátette, megkérdezi a szállításvezetőt, hátha van mit tenni ilyen esetben, pár perc szimfónikus ricsaj kényszerű hallgattatása után beleszólt, s örömmel mondta, hogy a világ legrendesebb főnöke az övé, mert azt kapta válaszul, hogy mivel battai a kocsi, így első körben visznek majd -lehet, hogy néha előbb odaérek, de maximum 9 körül benn leszek-, s haza bizony meg nem mondhatják mikor, de így nem fizetősben, hanem OEP kereteken belül megtehető ez, természetesen mindennap betegszállítást kérő lap adminisztrációjával.
Ezután hívtam a Nappali Kórház osztályt, ahol ismerősként üdvözöltek, s mondta Dóri -a fizioterápiás asszisztens-, hogy csak június utánra van szabad hely, már hiányoltak, de várták, hogy jelentkezzem. Így pontosat nem tud mondani, holnap hívjam az osztályt -akkor benn lesz a főorvos -DR, Szögi Beáta- s egyeztetünk.
Még szerencse, hogy olyan okos vagyok, hogy magam is meglepődöm, és mondtam a készséges mentős hölgynek, hogy előfordulhat csak holnap kapok dátumot, így lehet, nem tudok ma szólni. Elégedett vagyok mai agyi teljesítményemmel. Hö.

Aztán persze eszembe jutott, hogy tán nekem nem is szabad az egész nyaram. H9h9! Hogyúgymongyam... Mert ugye az ír kapcsolat, az ír kapcsolat. Ezért el is kezdtem írni egy esmest az illetékesnek, de nem tudtam, mégis hogy fogalmazzak, s ott tartottam, hogy "...izé...ööö..." ami nem túl jól veszi ki magát írott kommunikációban -nem mintha szóban megállná a helyét irodalmi körökben-, mikor megjelent a célszemély a dzsímél ablakában. Kis szabatkozás után kiböktem, hogy mit szeretnék tudni, választ megkaptam, úgyhogy holnap már ezen információval gazdagabban beszélhetek a főorvossal az osztályon.

Szóval idén nyáron megyek a rehabra. Ha már nem lesz láb alakú lábam, legalább ügyességét, okosságát s páratlan szépségét erősíthetem azon három hét alatt. :)