...és törve is.
Akár.
Lélekben viszont annál erősebben. Ez csak néhány kép, amiken az látszik, hogy a kerekesszékbe kényszerült embert a kosár helye sem állíthatja meg, ha sportolni akar...

...és persze ezek a képek, nekem, leginkább azt mutatják, hogy nem hiába vagyok büszke -jelen esetben- Hármaskára.Történt, hogy meglátogattuk a rehabot, az OORI-t, mikor is a MERI Sportnap zajlott. Írni akartam erről hosszasabban, hisz lett volna mit, de mégsem tettem, mert sokkal jobban összeszaladtak a dolgaim annál, semhogy lépést tudtam volna tartani velük.
Ám, most mégis megteszem ezt, bár nagyon egy részletre korlátozom a mondókámat.
ez a részlet kifejezetten egy emberhez köthető, aki nem más, mint Hármaska.

Annyi magyarázat kell a megértéshez, hogy akkor mi, Emmával recepciósok voltunk az említett eseményen, gyermekeink -jelesül az ő Kamillája s az én Bertám- pedig egész segítők, amolyan lótifutik, s tették ezt igen nagy lelkesedéssel.
Sok esemény volt, a linkelt oldalon meg lehet nézni (érdemes!), úgyhogy tulajdonképpen fel sem tűnt, hogy már jóideje nem láttuk csemetéinket, mert mi ketten -anyukák- a pultnál ültünk, s tettük a tennivalókat. Körülnézni sem nagyon volt időnk, pedig szerettünk volna. Egyszer aztán jött az infó, miszerint kiskorú csatolmányaink a tornateremben éppen kosaraznak.

Mi?

Gondoltuk.

Kerekes kosár.
Na, nem ilyen:

De a gugli csak ilyesmit ad ki erre.
Pedig!
PEDIG!!!

Ügyesen beosztottuk a teendőket Emmával s külön-külön eljutottunk ellenőrizendő gyerekeinket, hogy ugyan mi van??!
Mikor én kerültem sorra, meg is találtam őket (ami nagy szó, tekintve, hogy 10 méteren belül is képes vagyok eltévedni), igen sokáig gyönyörködtem kicsinke gyermekem lelkes játékában, ügyességében. S ezalatt az idő alatt éles szemmel kifigyeltem, hogy épp hozzám hasonlóan ácsorog egy másik hölgy is az ajtóban. Csakhogy ő nem lopja a napot, mint én, hanem a kezében lévő igen komolynak tűnő célszerszámmal -jelesül, ugye egy fényképezőgéppel- megörökíti a megörökítendőt.
Na, több se kellett nekem, gondoltam, megkörnyékezem szegényt. Tettem is azon nyomban ezt, s megkérdeztem, hogy nemelehetneeesetleg gyönyörűséges gyerekemről is néhány képet készíteni, amit majdan valamiképp (akár utánvéttel, vagy tudom is én) eljuttatna hozzám.
Nem kellett sokat... mit sokat?!... egy szó nem sok, annyi sem kellett, s máris készültek a kért képek Bertáról. Megadtam az e-mail címem s tegnap meg is jöttek a fotók. Íme:

Hármaska, éppen nagyon lelkesen




Nomeg éppen dobás közben




Majd totális figyelemmel




A CSAPAT

Mint kiderült az egyik játékos a fotós férje, aki csakúgy, mint a többiek, elképesztő ügyességgel űzték ezt a sportot. Azóta Andival váltottunk egy-két levelet (először is engedélyt kértem a közzé tételhez, már ha ez annak számít...:), s elmondta, hogy hogyan is kerültek ebbe a körbe. A kedvenc idézetét ideteszem, mert egyrészt nagyon tetszik, másrészt meg hinteni akarom az igét... :)

"A boldogságunk nem attól függ, ami körülöttünk van,

hanem ami bennünk van,

Nem attól függ, amink van,

hanem amik vagyunk! "

Köszönöm Andi a képeket, és köszönöm Emma, hogy elvittél oda!

....................................................................

/A kerekes kosár innen van, e,
de ha egybe írom, vagy hozzáteszem, hogy labda,
akkor is hasonló okosságokat ad ki:/

Címkék: talema rehab rokiság meri sportnap

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.