Csak néhány gondolat. Ezek alapján is besorolható vagyok...
Ma azon töprengtem, miért van az, hogy a sérült embert az egészek gyakorlatilag értelmi fogyatékosnak is tartják.
Nyilván nem minden egészséges, és nem minden rokkantat, nekem mégis ez amolyan súlyozott átlagként csapódott le.
Ez olyasmi, mint a nagyothallónak azonnal egyszerű kifejezésekkel, leereszkedő hangsúllyal, lassan kezdünk kommunikációba. Miért is? Mert ha siket, akkor nyilván baj van vele; és ha baj van vele, akkor nyilván kevésbé értelmes is, mint mi...
Nos, gondolom, valami ilyesmi lehet az oka annak, mikor az egész egy kerekesszékessel beszélget. Illetve, tapasztalataim szerint ha ilyen előfordul, hogy egy székhez kötött ember mondjuk vásárol, az eladó kivétel nélkül mindig a szék mögött álló egésszel társalog, akkor is, ha a kérdést én tettem fel, egyenesen neki, igaz, hogy szemmagasság alól, a székből...
De az ilyen szituáció egy idő után inkább megmosolyogtat, mint megráz, bár tény, hogy ehhez meg kell tapasztalni sok hasonlót.
Én egy mankóval járok, lassan és nem sokat, de messziről lerí rólam, hogy sérült vagyok. Már nem most kezdtem ezt a játékot, és jó eséllyel meg tudom különböztetni a leereszkedően-segítő, mérges-fontos vagy kioktató-bántó embert a megbízható, szívesen, önzetlenül segítséget nyújtó akár ismeretlentől. Vegyes.
Mint mindenben, ebben is nagyon sokszínű a paletta.
Mindenképpen a mi feladatunk megvívnunk a harcot, elsősorban a közvetlen környezetünkben, hogy a testünk átrendeződésétől, fizikai lehetőségeink megváltozásától nem lettünk kevésbé döntésképes emberek.
Az első időkben, a kórházban töltött első 7 hónap vége felé a rehabon, beszélgettünk egyik szobatársammal. Arról, hogy miképpen fogok boldogulni egymagam a gyerekeimmel. Úgy, hogy még akkor az is hihetetlen volt, hogy mondjuk kerekesszékkel tudok majd közlekedni, hisz a szétrobbant csípőm miatt ülni nemigen tudtam. (A járást tanultam, de utópiának tűnt a méternyi távolság megtétele is, nemhogy olyan elképzelhetetlen távolság, mint a fürdőszoba megközelítése, pláne nem beszélve a WC használatáról...) Ági azt hozta fel példának, hogy tud olyan embert, aki éppcsak a fejét tudja mozgatni és beszélni képes, s így neveli két gyerekét.
Egyszerre jeges rémület és valami magasztosan biztos küldetéstudat vett erőt rajtam.
Így is lehet? Megoldható ez? Mennyivel jobb állapotban vagyok már most -gondoltam akkor... Nincs veszve a dolog...
Sok harcot meg kellett és kell is vívnom. A legtöbb nem tart tovább néhány pillanatnál, legfeljebb percnél, de akad egy-kettő, többnyire a szorosabb ismerősökkel, rokonokkal, ami már-már igazi összecsapásokat jelent. De jó esetben nem fajul a dolog állóháborúvá.
Te hogy sorolod be a sérülteket? A mankó, a kerekesszék is olyan, mint mondjuk a szőkeség?
2007.03.01. 22:06
Szólj hozzá!
Címkék: talema rokiság
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://relax.blog.hu/api/trackback/id/tr774157047
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.