... hisz nekem olyanjaim is vannak.

Mert ugye okos, erős, tartós és nem sarokba állítósan pihentetős, nyomorult lábam ujjainak szavatossága (pontosabban az azokhoz vezető idegpályák roncsolása okán kialakult ínzsugorodás ideje) lejárt, s ezt a helyzetet orvosolni kellett valahogy, jelesül egy frappáns, mintegy 45 percet igénybe vevő műtéttel, melyet Tanár úr végzett el július 18-án, a János kórház ortopéd-traumatológia osztályán.
Ma pedig megtörtént a pöcöktelenítésem.

Esztergomban "nyaraltam" Apunál a kórházból kiszabadulva, s onnan ma reggel indultam, előbb az akció helyére, majd haza.
Össze voltam pakolva már, úgyhogy Mahutani csak megállt a ház előtt, és Apuval ügyesen bepakoltak, mire én kievickéltem két mankón ugra-bográlva hozzájuk, felmenőmtől búcsút vettem, elköszöntünk a kapuban, s indultunk is.
Solymáron áthaladtunkban integettünk Tagore barátunknak -bár, gyanítom erről Ő nem tud, de ilyen apróságok nem zavarnak sosem...-, majd megérkeztünk a célhoz.

Ide még be kell szúrnom, hogy elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet a lábam, a két héttel azelőtt rátett kötés alatt... ezen és persze azon filóztam még, hogy fájni fog-e a varratszedés és mi lesz az egyenként vagy 5-6 centi hosszú tűződróttal, jelesül kiszedi-e most Tanár úr azokat is, vagymiafrász... osztán persze az, hogy amennyiben kiszedetnek azok, akkor azt mégis hogyan lehet megtenni???!!!... Elképzelni sem tudtam, netán valami fájdalomcsillapítás, vagy hipnózis, vagy lehetne, hogy másik helyiségben vegyék ki a hústű-szerű vackokat a lábamujjábólbelőlem??? Vagyis ezen töprengtem s ettől marhára elfelejtettem amit eltökéltem néhány nappal ezelőtt, éspedig azt, hogy majd ha odafelé megyek veszek be fájdalomcsillapítót, hogy akármi is lesz, azt én könnyebben vészeljem által... szóval, ott voltam.

Tanár úr üdvözölt, s mikor sorra kerültem, mehettem be a vizsgálóba, mely a szobájából nyílik.
Levágta a kötést, s napvilágra kerülhetett gyönyörűséges és rendeltetésének megfelelő állással bíró összes lábujjam sora. (Na, jó, a nagyujjam -mint megtanulhattam: öregujjam- mint a cövek ágaskodik, de ez nem számít, legalább nem gyűrődik a talpam alá, így remekül viseljük egymást...)
Gyors tájékoztatás, hogy szépnek tűnik -kérdésemre-, s arról, hogy miután bemalackásodott mindhárom ujjam a semmittevésben, így nehéz lesz eltávolítani a varratokat, de sebaj...
S lőn, igaz. Szóval, nem volt egy fáklyásmenet, de kigyöttek mindhárman. Na.

Ottan állt a helyzet úgy, hogy volt nekem három darab számomra is látható körmöm -ne kötözködj, a többit is látom mindig, de ezeket már évek óta nem volt szerencsém, na-, s azokból kilógva egy-egy tűződrót, mely leginkább így mondjuk a göngyölt hús készítésénél használt hústűre asszociált nekem..., s varrat már nem tartotta azokat. 
Tanár úr nézte, megpöcögtette -mely fricskától... hogyúgymongyam izét kaptam-, majd kérdezte a műtét pontos idejét, s mikor ezt tisztáztuk, mondta, hogy úgy néz ki, kivehetjük, mert szép és úgy tűnik rendben is van.
(Nos, mit mondhattam volna? Ha Ő mondja... egyrészt, másrészt meg... ha Ő mondja, na...)
A vizsgálóasztal felett a falon volt egy bekeretezett poszter... azt néztem... próbáltam elolvasni a szöveget rajta, de nem ment, csak az az egy kék pillangó maradt meg a fejemben... miközben Tanár úr egy fogóval megfogta, s stabilan tartotta a lábujjam, a másik fogóval pedig egy határozott mozdulattal kirántotta a fentebb ecsetelt titán bigyót belőle... csak úgy, suttyosztjóvan... hmmm, kezdhettem megint az olvasást... de csak a kék pille maradt a fejemben...  majd ismét suttyosztjóvan, meg megen... a lepke meg csak nem változott és csak nem engedte, hogy akár egyetlen betű is befészkelje magát az okos és bölcs agyam helyén lévő tágas térbe...

Míg bekötötte a lábam, elmondta Tanár úr, hogy ma még átvérezhet a seb a kötésen -vagyis sebek-, de holnap már érheti víz is akár, s lassan -ma még nem, de holnap délutántól mondjuk- kezdhetem részlegesen terhelni is.

Utána még kicsit bevásároltunk hazafelé, az érdi Lidl-ben, és cirka kettő óta itthon vagyok.

Szóval, így állok. Néha fáj, néha belerúgok ebbe-abba, sőt, egyszer úgy is csináltam -énnagyonhüje-, hogy egy az egyben ránehézkedtem védett* státusztban lévő okos, ügyes és szép lábujjaimra, melynek folyományaként duzzogva nem vettem elő másik hálóinget...
(* De, mint tudjuk a védett manapság korként sem alapvetés... hála a viktoriánus kommunista/rabszolgatartó rendnek /a kívánt rész törlendő/.... de ez csak egy Dalihoz hasonló kapcsolat az agyam helyén lévő tágas térben....)

Elfáradtam. Reggel jön Segítő Erika és leveszi a kötésem, valamint segít -"nevéhez" méltón, ugye- a zuhanyozásban, aztán szokom vissza a járáshoz... mert Apunál alig kellett megmozdulnom. Minden kényelmemről gondoskodott, míg nála loptam a napot... köszönöm.
És persze Mahutaninak is, hogy nem kellett ma mentővel mennem és jönnöm, s, hogy élhetővé varázsolta a házat nekem estére.

Október 25-én kell mennem kontrollra, addig pedig torna, miegymás... mondjuk új cipő??!! Hiszen már okos, erős lábam széppé is lett -akkor is, ha más ezt nem látja sosenemis, de, na...
És merész voltam megint, mint a vakló... mert amikor el tudtam szakadni a pillétől a falon... nekiszegeztem Tanár úrnak a kérdést, hogy tudna-e írni nekem egy állapot összegzést, teljes kórtörténettel, mert a rokkantsági fokozat, melyben vagyok, ellentmond a közben megítélt másik támogatásnak... simán elhajthatott volna, amin meg sem lepődnék, de meg kellett kérdeznem... de nem rázott le, vagyis de, mert most nem csinálta meg, mert ugye ez a 10 év és ki tudja mennyi műtét és sok-sok kórházi ellátás -hogy csak a nagyokat vegyem sorra- szimpla felsorolása is sok időt venne igénybe, s nekem ez nem most rögtön kell, így abban maradtunk, hogy mikor megyek kontrollra, megcsinálja nekem, úgyhogy elégedett vagyok.

Vagy ha az nem is, legalább pöcöktelen... s a helyzetemben az is valami, ugye.