Furi egy alkalmatosság talán, de fontosságát csak nagyon extrém élethelyzetben érezheti át az ember. Ráadásul formájának miértjét is csak akkor tudja meg kedves zoknihúzó használó, ha csak ostoba -bár anyagtakarékos, s ezzel nyilván költségkímélő- változatához jut hozzá.
Ám ezzel a zokni nyújtotta kellemes meleg érzethez a lábán, ugyan nem.

Bakker.

Az első időkben, mondhatnám életem hajnalán... negyedik születésem, s második életem hajnalán (ej, de huncut ez így!), mikor még kerekesszék kellett a lakáson belüli közlekedéshez is és a csípőm még csinos apró darabokba robbant állapotban, s azok dacos kupacot képezve tartották fogva jobb combcsontom tetejét mely állapot folyamatos kínt jelentett a nap 24 órájában, szóval elég sötét volt az a hajnal, vagyis akkor, s ez az idő eltartott majd másfél évig még a zokni lábamra varázsolása úri huncutságnak tetszett. Nem ért meg többet nálam a gondolat, mint egy nagyvonalú mosolyt, s annyit, hogy a plédet duplán tekertem a csupasz lábfejem köré. (Tényleg elfogadtam. Ezt is. Fel sem merült bennem már, hogy meghalhatok, de az sem, hogy bármi akadáályozhatja tudatosan újraépített jókedvem. Zokni? Ugyan!)
Cipőt amúgy sem nagyon tudtam húzni, hiszen ez még akkor volt, mikor bokám boka-formájúra alakítás szóba sem jöhetett, s lólábamra nem jött fel cipő, arról nem beszélve, hogy járni úgyis csak egy-két lépést sikerült, azt is járókerettel, ami nem feltétlenül igényel gálacipőt. Egy kínai sportcipő volt, mely vagy 3 számmal nagyobb, mint én s elég puha így meleg is ahhoz, hogy ne rontsa tovább amúgy is kekec állapotom.
Szóval, mikor aztán megtanulta Tanár úr, hogy mit is kell csinálni egy szétrobbant csípőcsonttal, majd ezen tudást kamatoztatta is, újra, akkor harmadik alkalommal kerültem a rehabra. Ott már Anikó mindent bevetett, hogy mankóval járjak, de sajna ezen igyekezete kudarcot vallott, vagyis dehogy zöldeket beszélek, én vallottam kudarcot, mert csak nem bírtam rájönni, hogy érdekes alakú -immáron kinőtt, így hosszabbá is vált, mint "kéne"- lábammal, hogyan tudnék kvázi függőleges helyzetben maradni két fogpiszkálóval az oldalamon... Stabilabb volt a jóöreg mamás járókeret.
Akkor, a rehabon töltött harmadik alkalmamkor -mely közel három hónapig tartott- András, az ergoterapeuta, kérdezte egyszer, hogy miért nem veszek zoknit a lábamra. Mondtam, hogy az ott van én meg itt vagyok és Apu és Anyu nem csináltak ehhez elég hosszú karokat, így meg nem érem el a lábfejem.
András -kinek nem tudom elégszer megköszönni amit kaptam tőle, s ez nem más, mint Péterrel karöltve mertanították nekem az élni tudás képességét, a maradék lehetőségeimmel- azt mondta: "Neked nincs zoknihúzód?"
Hmmmm... Nincs. ööö... mér? miaz?

A következő túránk a rehabon belül üzemelő gyogyóboltba vezetett -oda kerekesszékkel mentünk, mert akkor még hegyet kellett mászni hozzá és az nekem nos, nem nagyon ment-, s szembesülhettem vele, hogy mi a szösz is ez a ketyere. Okos dolog. Nagyon okos, és akkor iszonyú keveset mondtam.
Megvettem életem első zoknihúzóját és onnantól mit nekem hideg! Hö!

Aztán elfáradt a műanyag és az idők során ki is repedt, úgyhogy már használhatatlanná vált, de a csípőm annyira meg is gyógyult, hogy ugyan spárgáuni nem, de zoknit húzni a lábamra nagyon tudok.
Csakhogy mostanában gyakorta van úgy, hogy nem érdekel a hideg, ismét plédet hordok zokni helyett és ez eléggé meggátolja a szabad helyváltoztatást. Hogy úgy mondjam.
Vagyis vettem egyet ismét.
De nincs már az a fajta, amit én használok, vagyis használtam.

Vagyis ilyen:




Merthogy ez úgy működik, hogy ráhúzom a zoknimat, teljesen, fel a szűkebb keresztmetszetig (akkor is az, ha itt kvázi két dimenziós a méret, na), majd a  madzagoknál megfogva, az így a zokniba öltöztette lapból egy tölcsérszerű alkalmatosság lesz, azt egy laza mozdulattal a távol lévő lábfejemre igazítom -melyhez ugye nem kell lehajolnom, s ez a lényeg- majd azokat finoman megcibálva, kihúzom az újra lappá nyíló eszközt s ezen mozdulat hozadákaként a lábamon marad a zokni. Ügyes, okos, remek szerkentyű.
Télen meg egyenesen lábujjmentő funkciója van. :)

Na, ehhez képest, most csak ilyet kaptam:




/Képek ehunnan e/
Mely mellett ott a rajz is, ami alapján bíztam a legjobbakban:



Nos, én ezt megnéztem és bíztam bennük. Jah. Csak azt nem láttam, hogy a zokni nem úgy fog állni mint egy váza, és nem nyomja szét a lapot, így tölcsérformát kialakítva a lábamnak, hanem össze fog cuppanni, s ezzel lehetetlenné téve az én nyomorult, de nagyon büszkén viselt, buci méretű és rögzített bokám miatt igen tohonya lábfejem kellő helyre jutását.

Vagyis zoknim van.
Lábam is van, okos, ügyes, gyönyörű, erős, de kissé nyomorult és néha akkora, hogy ihaj.
Zoknihúzóm is van.

De az csak egy balerina lábán használható.

Most bennem van a hiba?

Bakker.