Remegett a kezem. "Anya, add ide, majd inkább én kibontom a borítékot!"... Nem láttam a betűket... "Anya, add ide, majd inkább én felolvasom!" Még mindig repkedek. Még mindig néha, csak -látszólag minden ok nélkül- széles vigyor jelenik meg tsodás…

Vagyis még gyakorlatilag nem, de már a képesség birtokomban, a nevem, s elérhetőségeim pedig a megfelelő helyen vannak. Majd szólít a zúr, ha épp egy kekec, roki, özvegy, nagycsaládos, nő, vidéki alanyra lesz szükség. Oké, a 'kekec' tán nem igazán szükséges, de mit tehetek, ha…

Mindjárt indulok. Már parázom rajta néhány napja, s tegnap estére már valóban komoly aggályokkal küzdöttem -melyek mostanra sem lettek kisebbek-, az odatalálást illetően. De lesz ami lesz. Megyek. Februárban voltam egy képzésen, melynek folyománya lesz a mai nap.…