Tegnap busz - villamos - metró - busz, ma vonat -villamos - villamos - vonat. (Egy túranap már megvolt anno.)
A mai napot jegyzem most, a tegnapot tán holnap. (H9h9)
Reggel elmentem tornára, s úgy terveztem, hogy onnan egyenesen megyek is a vonathoz. Gondoltam, két mankóval mint a villám, szinte repülök, ihajgyorsan kiérek. Csak azt nem számoltam bele a dologba, hogy minden gyógytornászok leggyógytornászabbika -Edit- remek hallgatóság féktelen szószátyárságom számára, így ráhúzok bő öt percet, s tekintve, hogy kedvezményes karikásom otthon hagytam, a tegnapi túra okán még az egyik gatyám farzsebében maradt, így inkább nem "rohantam" a vasút felé, hanem komótosan hazabattyogtam.
A frász a helyén volt, azért az nem titok. A vasút meg én, nos, nem vagyunk túlságosan közvetlen kapcsolatban, de pláne mégcsak nem is szimpatizálunk egymással. De, ha menni kell, hát menni kell.
Százhalombatta jó város. Ezt le kell szögeznem. A középületek akadálymentesek -bár infokommunikációs szempontból hagynak maguk után kivetnivalót ez tény, de fizikailag azok-, az útfelújításoknál már akadálymentes burkolat készül, a régieket meg -nem bírom elérni a polgármestert, pedig már vagy hatféle fórumon próbálkoztam- fogalmam sioncs, tervezik-e s ha igen, mikor átalakítani, de ezekkel együtt, a város nagyon jó hely.
A vasútállomás viszont egy katasztrófa. Szűk bejárat, 3 lépcső az ajtóhoz, benn is kanyarok, padok az útban, a mosdó az épület külső oldalán -szintén lépcsőkön át lehet megközelíteni-, mely zárva van, s az állomásfőnökségről lehet elkérni. A peronok keskenyek, s odajutni kerekesszékkel -megkockáztatom- lehetetlen. Két mankóval sem volt egyszerű.
Felszálltam.
Ez sem volt egyszerű, mert a peron és a szerelvény nem kompatibilis egymáshoz. De felküzdöttem magam.
Jött a kaller.
Odaadtam neki a jegyem és megkérdeztem a vonat járatszámát, mert az kell nekem a dokumentációhoz.
- Miért kell az magának?
Némmá mondom... :)
- Mert kíváncsi vagyok. Mellesleg akadálymentesítési állapotfelmérésben veszek részt, s annak a dokumentációjához kellene nekem ez az adat.
- Ja, ezt az információt én nem adhatom ki.
Mánmegen némmá mondom... :))
- Ez nyilvános adat, úgy tudom.
- Igen az, de nekem nincs felhatalmazásom arra, hogy kiadjam.
Esméccsak némmá mondom... nyilvános adat kiadásához felhatalmazás kell? Osztámmeg kitül, kérem? Álláhtul?
Ezen a ponton vadul elkezdtem nézni a nyakában lógó névtábláját, s közben mondtam:
- Nos, az -ismétlem- nyilvános adat, de rendben, ha nem mondja meg, megkérdezem a MÁV-infónál. Semmi gond.
Kallerbácsi láthatóan megijedt. Pedig nem voltam fenyegető, ráadásul eszemben nem volt megemlíteni őt a majdani kérdezősködésemnél, annál is inkább, hogy vagy nem is szerepel a név azon a táblán, vagy annyira el akartam hitetni, hogy ádáz egy nyomorék vagyok, hogy gúvadó szemeimmel a MÁV-START kiírásnál és a logónál többet nem tudtam kislabizálni, de ez hatott.
- Igen, nyilvános adat... -s megmondta. Én meg felírtam, s benne van a táskámban, most persze nincs kéznél...- de minek ez magának?
- Egy akadálymentesítési felmérésben veszek részt, ahhoz kell ez.
- De én nem szerepelek majd a jelentésben?
Nyugi, kallerbácsi! Köszönöm a segítséget, kis nyomozástól mentett meg, s maximum emlékeimben őrzöm készséges, utasbarát hozzáállását. (Azt meg sem említem, hogy a memóriám ugye nem is van...)
Részben akadálymentes, pedig egészében is az lehetne a FLIRT vonat. Ezen a járaton a hangosbeszélő nem működött. Így fizikai szempontból teljes egészében az -feltéve, hogy a roki fel tud rá szállni, mert mondom nem kompatibilis a vasútállomás peronjával-, infokommunikációs szempontból viszont nem, így összességében nem akadálymentes.
A Déliben szálltam le. Kritikán aluli az a hely. Is.
A vonaton jöttem rá, hogy én annyira paráztam attól, ami várt rám, hogy elfelejtettem megnézni az utvonalterv.hu-n, hogy mégis milyen helyicuccal jutok el a János kórházig. Egy sárgamellényes vasutasbácsit szólítottam le, hogy hátha tud segíteni nekem, mivel jutok el és honnan megy az, a Jánosig. Na, emez bácsit is sikerült kendőzetlenül nekiszegezett kérdésemmel falhoz állítanom, mert -bár ő szélesen mosolygott s elnézést kért közben- percekig keresgélt agyi regiszterében, mire válaszolt. Széles mozdulattal kimutatott az üvegfalon, hogyaszongya:
- Ott a Moszkva tér. ... Széll Kálmán az manapság... de szóval odasétál és felszáll a 62 villamosra. Az elviszi a János kórházig.
- Nekem is Moszkva tér, de én nem tudok annyit gyalogolni, oda akkor mivel jutok el?
Újabb beépített regiszterlapozgatás, majd:
- A 61-esre szálljon fel itt, menjen a Moszkváig, s ott szálljon át.
Látva az irányt, amerre mutatott, rákérdeztem, hogy nem-e lehetne-e olyan irány, melyfelé nem kell lépcsők tucatjain leküzdenem magam. S kaptam is kielégítő választ, mely csak annyiban változtatta az eredeti tervet, hogy egy megállóval feljebbről indultam a villamossal aztán, de legalább nem kellett lépcsőznöm.
A Déli fölött legalább egy járdaszegély rámpává alakított. De más jót nem tudok elmondani...
A megállóban aztán megnéztem a menetrendet és lám, naná, rossz oldalra mentem elébb, de esmétcsak lám, nem kellett átszállnom.
Jött a villamos. Na, azon a vonalon nem Combino-k járnak. Felküzdöttem magam, és a frászt állt belém, mert egy gyáva nyúl vagyok és egyedül na...
A jánosnál megint fogtam magamnak egy szegény egészt, akit megkértem, hogy tartsa a villamost, és sikkesen, cirka 2 és fél perc alatt már lenn is voltam.
Vissza ugyanez.
Ismét a Déliben, mentem jegyet venni, s közben találkoztam azzal a bakterral, akit megkérdeztem előbb. Mikor tisztáztuk, hogy emlékszik rám, mondtam neki, hogy nem kellett átszállnom, ennek mindketten örültünk, majd mentem tovább.
Megláttam az információs bódét, s gondoltam rákérdezek az akadálymentes járatokra. Egy hölgy éppen beszélt a vasutassal, aki a bődéban ült, úgyhogy én -tekintettel az intimszférára- bő egy lépés távolságban ácsorogtam, s mikor befejezték inramodtam, hogy na, én következem.
Csakhogy, egy őszhajú, bájos idős néni, egyszer csak ott termett és a menetszele majd megpörgetett magam körül, olyan svunggal termett az ablaknál és kezeit benyújtva arról érdeklődött, hogy hol lehet az állomáson kezet mosni, mert nem akar fizetni a nyilvános wc-ben. Kis tanakodás után bebocsátást nyert az irodába, majd mikor személyzet visszatért a helyére -néni tiszta kézzel lebbenhetett tova már- valóban én következtem, kiderült, hogy óránként megy Battára akadálymentes szerelvény. Ha nem robban le az éppen aktuális szerelvény.
Nos, már fáradt voltam, még találkoztam Egyeskével egy puszi erejéig, Ő segített felszállnom a vonatra -direkt a kerekesszékes ajtónál, mert azt gondoltuk, hogy ott a leszállás is nyilván egyszerűbb lesz.
Aha.
Elindultunk. Én annyira régen utaztam így, hogy egyszerűen elfelejtettem, hogy van egy alagút is arra. Hmmm...
Jött ismét a kaller. Most egy fiatal hölgy. Ellenőrizte a jegyem és megkérdeztem tőle, hogy Battán vajon kijön a lépcső majd a kocsi oldalából, hogy ne kelljen magasat ugranom?
Erre azt a készséges választ kaptam, hogy de ez a kocsi a peron végétől jóval arrébb áll majd, mindenképpen a köveken kell bemenni az állomásig.
Esmétcsak némmá...
Kis levegő utáni kapkodást követően kérdeztem, hogy nem-e lehetne-e valami megoldást találni a problémámra, tekintettel státuszomra -mozgáskorlátozott valék, vagy mi a poháralátét, ugye- s nem kevésbé, fontos az a tény, hogy ímhol van, ni a kerekesszékes felszállóhely egyedül a szerelvényen, s akkor a székkel közlekedő ugyan mit csinál vajh??
- Hát, a tolókocsit áttolják a köveken és a síneken.
Mondjam, hogy meghökkentem? Nem, babám, nem tolják át, és nem, babám, nem ez az eljárás, épp erről szól az akadálymentesítés!
De szóhoz sem jutottam, vagyis csak annyit bírtam kinyögni:
- Akkor én hogy fogok leszállni és hogy jutok el az állomásig?
- Szólok a vezetőnek és megkérem, hogy nyissa majd ki a másik oldali ajtókat is, ott elér idáig a peron, és addigra visszajövök ide, segítek leszállni.
Hmmm.... vonat megállt, mindenki leszállt, ajtó jobb oldalon becsuk, balon kinyit, kallernéni leszállt, engem lesegített, majd az épphogy elég széles peronon -mely a két mankómnak szinte centire pontosan elég volt- odakísért az állomáshoz.
Szóval a mai nap eredménye akadálymentesség szempontjából remekül illusztrálható eme rajzzal:
/Eme kép ehun lakik e/
