Néha megesz.
Többnyire néha van.
Lehet, hogy ebben is kilógok minden sémából, de gyanítom, hogy ez csak az egészektől tér el. Mi, sérültek -akik folyamatos küzdelemben élünk; ami kívülről nyugis akár lusta punyulásnak is tűnhet- korlátok közé szorítva működünk.
Megszoksz vagy megszöksz? Ugye?
Mi marad?
Én.
Mert nem tudok megszökni, még akkor sem, ha ki akarok szabadulni magamból egy időre. És ezt az egészek mégcsak nem is értik, nemhogy értelmeznék. De ez nem baj, csak azért írtam, mert ez tény.
Rákattantam a Sziámira. Korábban nem értettem, lehet, hogy most sem, de valamit kezdek venni a dologból.
Íme a mai, ideillő szöveg:
Sziámi : A barátok balladája
Te már örülsz, hogy nem kell élned
Te még örülsz, hogy élsz
Halott és élőhalott barátaim között
Nem is nehéz ez az egész
Nem vagyok magányos soha
Jön a barátok hosszú sora
Elöl mindig az angyalok
jönnek
Csupa derűs barát
Akik csak nyűgnek tekintették a lét felét
Megvetették, itt is hagyták
Aztán jön, aki folyton kérkedett
Aki pörögve járt
Aki túladagolta az életet és a képeket
Engemet is csak hallucinált
Nem vagyok magányos soha
Jön a barátok hosszú sora
Jön egy kalap és benne egy alak
Meg egy piros gitár
Halott vagy élő, nem is tudom most hirtelen
Kísérteni vagy kávézni jár
Leül, és rendszerint énekel
Ez az árva haver
Körötte tátott szájjal meg ülnek a kiscsajok
Tippelgetik, kit visz ma el
Nem megy el magában sosem
Ez a barátom már csak ilyen
Van egy őrült, ő gyakran felhív
És sokat beszél
Arról, hogy miért nem jöhet most értem: dolga van
De le se teszi, már ide is ér
Van egy lány, aki folyton terhes
Csak tőlem soha
Ilyenkor arról beszélgetünk, hogy miért kerül
Szerinte ez paranoia. No, ja...
Van, aki elszáll, és úgy jön vissza
Hogy nyolc év után zörög
Hajnalban beállít, palackot leállít. Néz csak rám
-Mi van, öreg? -Hazajövök.
Nem vagyok magányos soha
Vár a barátok hosszú sora
Van, aki el se megy, de mégse jön
Mert kórházba' van
Azt mondják, semmi komoly, de menni kell, talán
Magához tér hamarosan
Mindenki folyton csak jön nekem
De hozzá én megyek rendszeresen
Mindenki mindig csak jön nekem
De hozzá bemegyek rendszeresen
Mert mi van, ha mégis számít?
Mi van, ha egyszer jókor megyek?
Viszek dinnyét vagy téliszalámit
Hátha szól, magához tér, rám is nevet:
Te már örülsz, hogy nem kell élned
Te még örülsz, hogy élsz
Halott és élőhalott barátaim között
Csupa öröm ez az egész
Nem vagyok magányos soha
Vár a barátok hosszú sora
Nem vagyok magányos soha
Vár a barátok hosszú sora
/Innen/
