De jó!
Lehet gratulálni neki!
Emma lába köbö annyira van összetörve, mint az enyém. Bár, lehet, hogy még annál is jobban, illetve a lába az egészen biztos, hogy jobban... na, ebből hogy jövök ki?!
Szóval, lényeg a lényeg, januárban együtt voltunk nappali kórházban, ahol három héten át folyamatosan cibáltak minket, kihozva belőlünk -mint "hozott anyag"-ból- a legjobbat.
Ez akkor sikerült is. Ám Emma azóta nem tud járni itt gyógytornára, mert a három gyereke terelgetése miatt egyszerűen nem fér bele ez az idejébe, tehát kénytelen egyedül tornázni otthon.
Rendszeresen végzi is a gyakorlatokat és mostanában, hogy legkisebb gyermekét hordania kell gyógytornára, hát ő olyankor ott, a kezelőben szokott magán edzést tartani.
Most az előbb azért hívott fel, hogy megossza velem nagy örömét: megmozdult a lábfeje!
Nem, kedves egészek, ez nem kis dolog!!
Neki ugyan nincs merevítve a lábfeje, mint az én jobbom, övé "csak" nem engedelmeskedik, hisz hiányzik az erre szolgáló izomzat. Nade kérem, ismer a roki lehetetlent?
Hehe...
Elektromos impulzussal el lehetett indítani a folyamatot a rehabon, s azóta kitartó munkájának köszönhetően már gép nélkül is képes az integetésre!!!
Oké, ha nem is ilyen intenzitással talán, de erre a mozdulatra képes újra a lábfeje!!!
Kéretik nagyon örülni vele/velünk!!
Azt szoktam mondani, hogy a rokik -mi, a rokik:)- apró dolgoknak is tudnak örülni. De ez most kifejezetten nagy dolog! Mozog Emma lábfeje!!! És nem csak úgy, hogy mondjuk fityeg... (bocsika, na:), hanem ha agyilag azt mondja neki, hogy mozdulj, akkor ennek a parancsnak az engedelmeskedik!!!
Gratulálok!!
Gratulálok!!
