Ismét egy nap, ma nem kellett korán odaérnünk, sőt, belefért a várva-várt víz is.
Ámde arra bezzeg remekül emlékezett nem is létező memóriám, hogy a rehabos első napok felérnek az inkvizícióval...
Tegnap -a 2. napon- hazaértem, kicsit tettem-vettem, csak amit nagyon muszáj a túléléshez, aztán, mint akit leütöttek be is vágtam a szunyát (illetve vágtam volna, ha nem bégetett volna néhányat a telefonom, némi sms-eket jelezve -melyeknek, megjegyzem, különösképp örültem:), majd reggel arra ébredtem, hogy nem is kelek fel, mert még a pisilhetnék sem jelent akkora vonzerőt, ami rá tudná venni sajgó derekam, öreg csípőm a reggeli rutin elkezdésére!
Aztán persze győzött igaz lelkiismeretem -merthogy bárki bármit mond, én egy nagyon-nagyon jókislány vagyok-, s az utolsó mondjuk 4 évet meghazudtoló tempóban s koreográfiával nekieredtem a napnak. Komoly kihívást jelentett a reggeli kávé és a szendvics elkészítése. (Megjegyzem, Emmának is készítek egy szendvicset, mert neki a három lurkóját kell iskolába, oviba vinnie mielőtt elmegyünk a kórházba, úgyhogy nincs ideje reggelizni, nekem meg amúgy is kell csinálni zsömlét Apunak, tehát kézenfekvő eme munkamegosztás.:) Azt a néhány lépést megtenni is igazi feladat volt ma reggel! De megfeleltem, méltán ennek az elvárásnak! :)


- Ma is összeröffenéssel kezdódött a nap, s mivel tegnap még nem volt lázlapunk, ezért ma ismertettek meg minket a csoporttal. :) Tehát mi ketten voltunk az elsők, Emma elmondta, hogy neki nem is volt túl sok feladata, de majd ma! Én meg elpanaszkodtam, hogy lerokkantam derékilag, amire valami elektromos kezelést írt ki a doktornő. Ezután a következő kezeltet kérdezték, aki így kezdte: "Ezek után én csak azt mondhatom, hogy a lányokhoz képest nekem a világon semmi bajom! Köszönöm szépen, jól vagyok!" Azt is mondhatnám erre, hogy hehe... (Meg persze, azt is, hogy bocsi...)

- Aztán közös torna, még ezen a héten kapok ágyat... De jövő héttől le kell küzdenem magam a földre!!!! (Sőt, onnan meg vissza!) Zabszem... Emma bezzeg, fel-le ugrál... meghazudtolva rokiságát! Brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr... Mindjárt itt van a hétfő! Mi lesz, ha ott maradok a földön???

- Egyéni torna következett, előbb Emmának, amíg én maradhattam az ágyon, nyilván derék-rokiságom okán, majd az én spec. boka, csípő, térd mozgatásom. Fárasztó, de jó volt.

- Rohanvást (hehe... de aki röhög, arra berágok!!) átöltözés és iszkiri a medencéhez, hidroterápia. Hárman férünk el a medencében, és valami remek dolog! Komolyan, ha valami... uhhh... akkora parasztság jutott eszembe, hogy le sem írom. Inkább azt mondom, hogy ez a "minden rosszban van valami jó". (Megjegyzem: basszus!)

- Bokatorna jött a sorban, oda is épphogy beestünk. (Rohanós élet ez a rokilét!) Zsuzsa remek gyakorlatokat talált ki és a vártnál is jobban reagált a bokám! Tiszta öröm az élet!

- Elektromos kezelés formájában kaptam fájdalomcsillapítást, ami annyiban legalább tökéletes volt, hogy 30 percig hason kellett feküdnöm, tehát nagyszerűt pihenhettem a rohanós napnak a közepén! (Mondjuk olyan nagyon nem mulasztotta el a derekam baját, de sebaj!)

Ezzel már vége is volt a napnak, csak Emmát kellett bevárnom, akin éppen pakolás volt még, majd átmentünk a főápületbe ebédelni. Ahonnan tegnap a remek kilátást megcsodálva ehettünk, ma viszont csak a kaja jutott meg átláthatatlan köd, körbe a vidéken. Dehát nem juthat minden mindennap! :)
Még belefért egy kapucsínó a büfében, aztán megvettem Apunak az újságokat, és indulhattunk haza.

Na, ez itt most egy pontos napló lesz, már látom. Nem baj! Tán a végére ismét tudok majd mankó nélkül járni!! :)

(Jól van, nem rinyálok! Tudtam én, hogy ilyen szadi az első néhány nap! De mennyire jó lesz, akár évekig is kitarthat az eredménye ezeknek a nagyon intenzív napoknak!)