13. nap

Nem kezdődött jól a napom, most pedig már nagyon fáradt vagyok, de ma az ebéd utáni kávézás fényévekkel taszigált előre...
Pedig a kávé éppolyan volt, mint mindig.

De hogy az elején kezdjem: reggel ahogy szoktam, keltem és csináltam a dolgaimat, kávé, szendvicsek, pakkom összeszedése, Apu ébresztése.
S közben próbáltam nyitva tartani a szemem, hisz éjjel gyakorlatilag semmit sem aludtam. Alig éltem, ahogy indultunk Emmával. (Ma meg még, délután le is teremtett, hogy nem is írom meg azt, hogy mennyire jó hangulatban utazunk reggel és délután, hogy milyen jókedvet viszünk a kórházba. És ebben igaza is van. Ígértem neki épp ezért a végén majd egy külön postot is.)

- Időben beértünk és mentünk a szokásos összeröffenésre a nagy terembe. Összeszedtük a teát, éppen elhelyezkedtünk, mikor Zsuzsi szólt (igen ellentmondást nem tűrően), hogy ma nem lesz vizit, irány a tornaterem. Szóval, mentünk. Doktornő nem lévén, így csak zárt körben, kicsinyke vizit szerűséget tartottunk, s így a tornára is több idő jutott, mint általában. Ennek örömére, előkerültek holmi botok.... Hát, mit mondjak... Nem egyszerű mutatvány, higgyetek nékem, egészek! Komolyan! Nekem egészségesek a karjaim, de a végén igen messze akartam tudni magamtól a botomat... borzalmasan... jaj, nem... akarom mondani, igen üdítően fárasztó móka a botos torna!

- Próbálom időben tartani magam a valósághoz, de ez nem könnyű feladat, így pláne, hogy nem sok agy lakozik a hajam alatt, de ezt csak halkan megjegyeztem... Bencéhez mentem, már-már futva. Most csak ketten voltunk a szobában és ezért zenei továbbképzésem újabb fejezetet kaphatott... De jó lenne, ha emlékeznék rá, hogy mit is hallgattam! Pedig a lényeg az, hogy most először tudtam úgy kikapcsolni és elengedni magam -ezzel a zenével-, hogy abszolút élveztem a masszázst. Mellesleg Bencétől megkaptam a cd-met is, de sajna ma nem tudtam belehallgatni, de ugye ami késik, az később van!

- Vissza a tornaterembe, ahol Zsuzsa egyéni tornát tartott nekem, és most már ez szinte meg se kottyan... (hihi... mondom: szinte... és ezen van a hangsúly)

- Aztán jöhhettek be a többiek is, mert csoportos torna, lenn a szőnyegen (én már ugye eleve ott voltam... nem tudom elmondani, hogy ez nekem mekkora önbizalom növelő fegyvertény, hogy én le tudok menni a szőnyegre és onnan fel is küzdöm magam! (Nem, nem érdekel, esküszöm, nem érdekel, hogy kiben milyen frusztrációt okoz egy ilyen mutatványom végignézése; én, ebben a dologban csak én számítok s az, hogy én meg tudom ezt tenni!) Meg kell jegyeznem, hogy epedve várjuk mindannyian Zsuzsa dícséretét egy-egy szépen kivitelezett mozdulat után. Ez olyan dolog, amitől teljessé lesz a kép, az adott napon. Hogy igen, ezt jól csináltam! Én is Zsuzsa macijai közé tartozom! :)

- TENS, Dórinál. Hát, 30 perces ugye egy ilyen kezelés. 8 percem volt még hátra, mikor felriadtam és megkérdeztem (kissé sírós hangon), hogy hányadik kezelésem folyik éppen? Merthogy bakker, elaludtam. Nagyon ciki!

- Még háta volt egy ritex pakolásom Ritától, s míg azzal ültem kinn a közös helyiségben, végre Emmát is láttam, mert neki ma külön útjai voltak, ilyesmi, hogy kondi, aztán meg más-más időpontban minden egymás után.

Utána főépület, ebéd. Kaptunk citromos sütit is, ami nagyon finom volt, aztán még összeszedtük Emma Syncumar-ját, majd a szokásos kávézás ideje jött el.

Hát, kérem. Szóval...
Mentem a kávénkért, mikor odakerekezett egy fiatalember mellém. Furi volt, mert megszólított, s ez nem szokásos eljárás, bár a rokik alapvetően ugye egymással eleve nem zárkózottak, de mondjuk egy mosollyal ki is merül a "kapcsolattartás" idegenekkel.
- Elnézést, Te vagy talema?
- Igen, én vagyok.- vágtam rá, s abban a pillanatban le is esett a tantusz, hogy vajon ez honnan ilyen nyilvánvaló és különben is...

Kiderült, hogy olvassa a blogom és onnan tudta, hogy éppen az OORI-ban vagyok, s most pedig felismert.
Kérdeztem, hogy írt-e már ide, de azt mondta, hogy ő nem szokott ilyesmit... Nos, én kifejezetten megkértem, hogy ugyan nem a visszajelzések miatt van nekem ez a szelep (a blog, általában, ugye), de nagyon szeretném, ha legalább egy szmájlit idetenne. (Remélem, azért nem csak ennyi lesz... illetve remélem, ezzel most nem veszem el a kedvét úgy egészében az internettől...)

Azt mondtam neki, hogy ezzel most kifejezetten jobbá tette a napom. Tényleg. És remélem, neki sem jelentett nagy csalódást szembesülni a valós emberrel, aki vagyok az életben. :)

Aztán még mentünk vásárolni, most pedig totál kész vagyok már és a tegnap éjszaka kimaradt pihenést is pótolnom kéne, de már innen felkelni is alig van erőm. De a lelkem most egy hullámmal simább, köszönet ezért a kerekesszékes úrnak, akinek a neve sajnos ki is hullott a fejemből. (Ilyenkor sajnálom igazán, hogy 10%-om van csak. És hogy abba aztán, hogy mi maradjon meg ott, kicsit huzamosabb ideig, gyakorlatilag semmi beleszólásom. Néha... általában ez nagyon jó: magától szelektál az agyam; de ilyenkor jobb lenne, ha néha egy-egy fiókot én tölthetnék meg, abszolút tudatosan... De kérem, kicsire nem adunk.... Ha megszán az illető és nem üldöztem el teljesen, akkor tán idekommentel....:)
Na, azt hiszem, megyek hajat mosni... Mindenki jobban jár... :))

Címkék: nappali_kórház, rokiság, talema

• 2008-01-23 20:14:30
• talema
• (hozzászólások: 3) Hozzászólás RSS